Csak Glattfelder Gyulának volt lehetősége püspöki székét megtartania, sőt egyházmegyei székhelyét is módosítania. Mindez a katolikus egyház római vezetésének iránta megnyilvánuló bizalmát és megbecsülését is kifejezte. A szegedi fogadalmi templom a harmincas években Fotó: MTI–Haár Ferenc De nemcsak az Apostoli Szentszék elismerését bírta Glattfelder, hanem a magyar kormányét – s kifejezetten Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszterét – is. Ennek talán legemblematikusabb megnyilvánulása az volt, hogy Csernoch János bíboros, esztergomi érsek – a történelmi Magyarország utolsó hercegprímása – 1927. évi halála után a kormány az esztergomi érseki székbe ajánlott jelöltjei között őt az első helyen tüntette föl. Hogy mégsem Glattfelder Gyula lett a magyar katolikus egyház első számú főpapja, annak két oka van. Egyrészt a szentatya, XI. Piusz pápa személyes jó barátja (s az 1917-es kánonjogi kódex megalkotásában munkatársa), Serédi Jusztinián mellett tette le a voksát, aki végül 1945-ös haláláig állt a hazai katolicizmus élén.
Az ott élő több mint kétszázezer katolikus lelkipásztori ellátását hatvankét plébánia végezte. A trianoni Magyarországot mindössze az egyházmegye területének tizenhárom százaléka (562 négyzetkilométer) illette. A harminchárom magyarországi plébánián működő papság százkilencvenezer hívőt szolgált. A román impérium alá került Temesvár püspökeként Glattfelder Gyula mind a római katolikus egyház érdekei mellett, mind a magyar nemzetiséget ért sérelmek ellen fölemelte a szavát a szószékről és a hírlapok hasábjain egyaránt. Emiatt igencsak népszerűtlenné vált a román ortodox egyházat pozicionálni és a magyar kisebbséget megbéklyózni igyekvő román hatóságok szemében. Az egyik korabeli bánsági román újság már 1920 novemberében Ki Horthy ügynökeivel! címmel közölt írást, amely kifejezetten a csanádi püspök ellen irányult. A cikk szerzője arra kérte a román kormányt, illetve a katolikus egyház központi szervét, az Apostoli Szentszéket, hogy "mentesítsen bennünket e főpap jelenlététől Temesváron", hiszen – mint írta – "a püspöki ruha alatt nem csupán Horthy ügynökségének egy utálatos alakja rejtőzik, de a magyar irredentizmus propagandistája is".
Az állam, a tudomány és a katolikus egyház jó kapcsolata reprezentálásának jegyében 1930 októberében a kormány és az egyház legmagasabb rangú vezetői jelenlétében zajlottak az ünnepségek a szegedi Dóm téren, ahol egyetemi és szakrális épületeket adtak át. Klebelsberg Kunó ezen alkalommal beszélt a tér szimbólumértékéről is. A szegedi katedrális körüli terület ugyanis a klebelsbergi intenciók szerint a magyar kereszténység, a magyar állam és a magyar tudomány ezeréves megbonthatatlan egységének és szövetségének a jelképe. Klebelsberg a trianoni békediktátumra utalva mondta ekkor: "Legyen ez a tér egy téglába épített, kőbe vésett, ércbe öntött Nem, nem, soha! "