Utóbbinak a célja az volt, hogy egy kvázi marsi Indiana Jones-t hozzon létre, előbbi hűségesebb próbált lenni az alapanyaghoz, ami sajnálatos módon sokaknak nem volt ínyére. Ehhez azonban hozzá kell tenni azt, hogy a kész változatban bizony akadtak olyan finomságok, amelyek még Cronenbergtől származtathatók. Miután nem jutottak közös nevezőre az alkotók és - főként - miután egy hasonlóan nagyobb költségvetésű science-fiction, a David Lynch által rendezett Dűne csúnyán elhasalt a mozipénztáraknál, Laurentiis érdeklődése alábbhagyott. Ezt követően jött a képbe Schwarzenegger, aki szemet vetett a projektre, aki megfűzte a Carolcót, hogy vegye meg a jogokat, majd ő maga, személyesen cserkészte be a dán rendezőt, Paul Verhoeven-t, aki ekkor már maga mögött tudhatta első nagy amerikai moziját, a Robotzsarut. Az akciósztár és az erőszakos filmjeiről ismert direktor párosáról pedig nem is mondhatnánk mást, mint hogy az Isten is egymásnak teremtette őket. Verhoeven bevonása a projektbe legalább annyira izgalmas, mint amilyen izgalmas lett volna az, ha Cronenberg rendezi a filmet (bár talán utóbbi filmje feltételezhetően ridegebb lett volna).
(Néz) Total Recall - Az emlékmás 1990 HD Teljes Film (Indavideo) Magyarul, 【title】 FILMEK Total Recall - Az emlékmás VIDEA-ONLINE MAGYAR TELJES [INDAVIDEO]#Hungary ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ஜ۩۞۩ஜ▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬ szinopszis: A XXI. században vagyunk. Doug Quaid-et olyan különleges eljárásnak vetik alá, amellyel a férfi emlékeit összekuszálják. Így akarják megakadályozni, hogy emlékezzen arra, amire nem kellene. Egy napon azonban Quaid mégis ráébred arra, hogy ki is ő valójában. Ez a felismerés arra készteti, hogy a Marsra utazzon és ott felvegye a harcot egy kíméletlen gengszterrel, aki romba döntötte életét. A bolygóra érve azonnal feltűnik neki, hogy a bűnöző is felkészült már érkezésére. Quaid-nek rá kell jönnie arra, hogy senkiben sem bízhat, mert szinte mindenki az életére tör. Menekülnie kéne, de a bosszú visszatartja és felveszi a harcot a kegyetlen gonosztevővel... Total Recall - Az emlékmás 1990 Teljes Film Online Magyarul A XXI.