A kormány az ellenzéki riogatás helyett a konkrét cselekvésekre koncentrál Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi évértékelője számos témát érintett a klímavédelemtől kezdve Gyöngyöspatán át a trianoni évfordulóig, mindezt 100 éves időtávlatokban. Az ellenzéki riogatás helyett a kormány a konkrét klímavédelmi intézkedésekre koncentrál, a gyöngyöspatai ügyet békésen szeretné megoldani, nem pedig gerjeszteni az indulatokat, miközben Soros György is a legváltozatosabb módon igyekszik támadni már évtizedek óta Magyarországot. A kormányfő beszédét Boros Bánk Levente politológus, a Médianéző vezetője és ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég szakértője elemezte az Origónak. Karácsony ahelyett, hogy fejlesztene, a kormánytól kunyerál Különösen visszás Karácsony Gergely hozzáállása, mert folyton attól a kormánytól kér pénzt saját elképzelései megvalósítására, amelyet mindenáron le akar váltani – mondta a Magyar Hírlapnak Boros Bánk Levente. A Médianéző igazgatója hétértékelőjében értékelte a Jobbik tisztújításának eredményét és következményeit, az LMP és a PM esetleges összeolvadását, de kitért a Soros György által kezdeményezett nemzetközi oktatási hálózatra is.
Karácsony Gergely őszödi beszédéből kiderült: az alkalmatlan zuglói polgármester nem a maga ura, csak egy báb Ez ténylegesen Karácsony Gergely őszödi beszéde volt, hasonló súlyú - így értékelte az Origónak Boros Bánk Levente a Karácsony Gergelyről előkerült leleplező hangfelvételt. A politológus úgy látja, hogy ez a budapesti politika történetének egyik legnagyobb botránya. Az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) hallgat, a témában megküldött kérdéseinkre mindezidáig nem válaszoltak. Nyilván nem véletlenül, a Karácsony által mondottak megrengették a teljes baloldalt. Lendvai Ildikó, az MSZP nagy tekintélyű egykori vezetője viszont meglepő módon és sejtelmesen arról beszélt, hogy a kampány végéig száz ehhez hasonló kreált felvétel, ügy kerülhet elő. Az ellenzék szereptévesztésben van az önkormányzatok kapcsán Az ellenzéki pártok szereptévesztésben vannak, és a valóságérzékelésük is bajos - közölte Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatója az M1 aktuális csatornán azzal kapcsolatban, hogy a napokban hivatalosan is megkezdődött az októberi önkormányzati választás kampánya.
A Médianéző Központ igazgatója szerint az elmúlt napokban teljesen egyértelművé vált, hogy a visegrádi országok egyszer és mindenkorra megkerülhetetlen tényezők lettek az Európai Unióban. Megdöbbentő az úzvölgyi katonai temető román meggyalázása A szomszédos országokban mindig akkor kerül elő a magyarkártya, amikor valamilyen belpolitikai probléma merül fel – mondta Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatója az úzvölgyi román nacionalista akciót követően. Romániában az EP-választást elvesztették a kormányzó szociáldemokraták, ezért kapcsolat lehet a mostani nacionalista akció között és a belső problémák között. Farkas Örs szerint biztosan nem használ a két ország viszonyának a kialakult helyzet.
Vona a választások előtt pengeélen táncolt, próbálta fenntartani a békét egy olyan helyzetben, amikor bizonytalan volt a párt jövője. Ezért belső kompromisszumokat kötött, és nem merte még radikálisabban elvinni a pártot egy másik irányba. Toroczkai alelnökké választása is üzenet volt a részéről a nemzeti radikális tábornak, és nem merte eltávolítani Dúró Dórát sem a vezetőségből, pedig tudta róla, hogy már csak férje, Novák Előd miatt sem lesz a feltétlen híve. Egy néppárti szakaszba organikus fejlődés alapján lehet eljutni egy pártnak, de Vona mesterségesen és idő előtt akarta ezt "lezongorázni" – fejtette ki Boros Bánk Levente.
Molnár Levente Született 1983. április 5. (37 éves) Gyergyóremete Állampolgársága magyar Foglalkozása operaénekes weboldal Facebook Molnár Levente ( Gyergyóremete, 1983. –) Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, bariton. Életpálya [ szerkesztés] Gyergyóremetén született 1983-ban. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskolában is több ének- és népdalversenyt megnyert. Sikeresen felvételizett a Nagy István Művészeti Líceum magánének szakára. Az érettségi után, 18 évesen debütált az aradi Nemzeti Színházban, 21 évesen pedig Budapesten, a Magyar Állami Operaházban játszott főszerepeket. Nemzetközi bemutatkozására 2007-ben a Cardiffi Énekversenyen került sor, ahol döntősként Carlo Rizzi vezényletével mutatkozott be. Egy évvel később már a londoni Covent Gardenben énekelt, 2009-tól, öt éven át pedig a müncheni Bayerische Staatsoper társulatának egyik vezető baritonja volt. Az elmúlt években Berlinben, Bécsben, Bordeaux -ban, Münchenben, Londonban, Tokióban és Madridban is fellépett, dolgozott például Juan Diego Florez -szel és Rost Andreával, valamint Marco Armiliato, Ascher Fisch, Zubin Mehta és Kent Nagano világhírű karmesterekkel.
A Bánk négy hangból álló férfi név. A Bánk névnapjai Naptári névnapja: március 19. Nem naptári névnapja: április 16, május 1, július 17. A Bánk név eredete és jelentése Magyar eredetű, a régi magyar Bán név kicsinyítő képzős változata. Jelentése: gazdag. A Bánk név gyakorisága A kilencvenes években még szórványosan előfordult, a kétezres években nincs az első száz név között. A Bánk név becézése Bánki, Báni, Bánika, Bánus, Bánuska A Bánk név jellemzése Nehezen haragszik meg, de ha megtörténik, nem békülékeny. Inkább hátrahúzódva, szerényen érzi jól magát. Híres Bánk nevet viselők Bánk bán Katona József drámájának címszereplője Boros Bánk Levente elemző
A Jobbik a jelek szerint a szocialisták útjára lépett, hiszen már ők sem tudnak kitermelni egy önálló jelöltet, inkább kívülről importálnak egyet. Ez az elemző szerint egyértelműen a gyengeség jele. Hogy miért éppen az LMP-vel álltak össze, erre az elemző azt mondta: nekik sincs fogalmuk arról, hogy mit képviselnek, így tulajdonképpen olyanok, mint a zsák meg a foltja. Ha nincs világos célod, ideológiád, akkor pedig bárkivel képes vagy összefogni – tette hozzá. Boros Bánk a március 15-i ellenzéki tüntetést komolytalannak nevezte. "Ez egy kényszer szülte demonstráció volt, de a nagy akarásnak nyögés lett a vége. Semmiben nem különbözött a korábbi demonstrációktól, ez pedig jól jellemzi az ellenzék állapotát" – fogalmazott.
A politológus azt mondta: előállhat egy olyan forgatókönyv, hogy az egyik oldalon fog állni a Macron-féle balliberális mozgalom, a másik oldalon pedig a konzervatív, kereszténydemokrata európai jövőkínálat lesz. Az Ön böngészője nem támogatja a hanganyag lejátszását! Kossuth Rádió / A nap kérdése