Használt téli gumi öregedése Korábban már írtunk arról, hogy miért nem érdemes használt nyári gumit vásárolni, nos az ott leírt indokok a téli abroncsok esetében is megállják a helyüket. Ráadásul hiába tudjuk a DOT-szám alapján a gyártási évet, a tárolás és használat körülményeit egyáltalán nem ismerjük, még külsőre jó állapotú gumi is lehet "nagyon öreg". Ha a saját magunk által használt téli gumi öregedését akarjuk megállapítani, akkor irányadó lehet a szerelés időpontja, a tárolás (nyáron nem használtuk, napfénymentes helyen tartottuk, ), a profilmélység (még legalább 4 mm) és a vezetési érzet. Ez utóbbi kapcsán a gumi öregedésére utalhat a nagyobb fékút, valamint az oldalfalon látható repedések. A gyártók egyöntetű véleménye, hogy a 10 évnél öregebb téli gumit cserélni kell még akkor is, ha egyébként megvan a még biztonságosnak tartott 4 mm-es profilmélység. Ha ilyen helyzetbe kerülünk, akkor valószínűleg olyan keveset autózunk évente, hogy megéri elgondolkodni a négy évszakos gumira történő váltáson.
Ugyanakkor az autósoknak csupán 40 százaléka találkozik hóval egy átlagos évben. A négyévszakos gumik eddig kompromisszumot jelentettek Nem az alpesi vidékek lakóinak szánják ezt a gumit, hanem mindenki másnak, Észak-Európán innen. Hány igazán havas napunk is volt idén télen? Forrás: Michelin Persze a jó téli gumi nem csak havon biztonságosabb egy nyárinál, de hideg időben, 7 fokos hőmérséklet alatt száraz és nedves úton is, mivel a keveréke lágyabb, és más a mintázata is. Kompromisszumos megoldásként már eddig is léteztek négy évszakos abroncsok; ezek valójában olyan téli gumik, amiket pár módosítással nyáron is használhatóvá tettek. Hóban tűrhető teljesítményt nyújtanak, nyáron jobbak, mint egy téli gumi, télen pedig jobbak, mint egy nyári, de az évszaknak megfelelő gumikkal összehasonlítva már elvéreznek, főleg vészhelyzetben, a tapadáshatáron. Száraz aszfalton, ahol a leggyakrabban megyünk, rossz teljesítményt nyújtanak, ráadásul a mintázatuk miatt zajosak és nagy a gördülési ellenállásuk is, ami növeli a fogyasztást.
Azért most már ugye mindenki belátja, hogy a HÓ CSÚSZIK! Még nem késő téligumit venni. VERESEGYHÁZI SZERVÍZÜNKBAN BANKKÁRTYÁVAL IS FIZETHET! Téli gumi vagy nyári gumi? Magyarországon hivatalosan addig lehet egy gumiabroncsot használni, amíg a csatornamélység ( "rece") nagyobb mint 1, 6 mm. Magyarországon nem kötelező téli abroncsot használni télen. Magyarországon többen szenvednek balesetet a csúszós téli körülmények miatt mint kellene. Apám azt mondja: " bezzeg 20 éve a Moszkvicsra nem kellett téligumi. Pedig akkor még a hó is nagyobb volt " Milyen jó a svédeknek. Nekik csak egy garnitúra gumi kell. A téligumi garnitúra. Milyen jó az araboknak: Nekik is csak egy garnitúra kell. A nyári. Mi itt középen meg cserélgethetjük. Gondolkodjunk a gumigyártók fejével egy kicsit. Szeretnénk a legjobb gumit gyártani, ami évekig fut, jobban tapad mint a tépőzár stb. Ezzel leverjük a konkurenciát, de nem is adunk el évekig újra gumit. Mert hát nem kopik el. Akkor gyártsunk egy kicsit hamarabb elkopót de csak annyira, hogy a konkurencia ne érjen a nyomunkba.
Ha van ötleted, hogyan lehet jobbá tenni, oszd meg a kommentekben. Ha nincs, akkor küldd el a barátaidnak és ajánld nekik is ezt a blogot. (Update: nem hittem volna, hogy egy ennyire egyszerű bejegyzést ennyi ember félre fog értelmezni. Tehát segítek: a cikk csak arról szól, mennyibe kerül egy autó fenntartása és semmi másról. Igen, a bérletért és a vasútért is fizetni kell, a nagymama is messze lakik és sokan csak autóval tudják megoldani a közlekedést, különben is az négy embernek olcsóbb, büdösek az emberek a buszon, stb. stb. Csak azt nem értem, hogy jön ez ide? A cikk semmi ilyenről nem szól, csak segít kiszámolni, mennyit költesz az autódra. ) Valódi pénzügyi tanácsadás ra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért. Szeretnél többet tudni a pénzügyekről? A hat alkalmas tanfolyamról itt találsz további információt. Olvasd el a többi pénzügyekről szóló írást is a oldalon. Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon: vagy RSS-en
Köszönöm! De mi ez a centrírozás? Miért csinálják? Nagyon meglepő dolgot mondok, figyeljenek: A kerék egy forgó alkatrész. Amennyiben a teljes szerkezet (keréktárcsa és gumiabroncs) együttes tömegének súlypontja nem esik a szerkezet mértani középpontjába, akkor a kerék excenterként működik majd, vagyis forgás közben rázni fog, mint a villanyáram. Az excenter szerkezetek nagyon jól jönnek minden olyan szerkezetben, ahol rezonálásra van szükség. Kicsiben ilyen a mobiltelefon rezgője, nagyban pedig ilyen az úthenger, amely az excenter forgatásából származó rezonanciával éri el a hengerelt aszfalt tömörítését. A hengerek belül forognak az excenterek, hogy a rezgő mozgás tömörítse az aszfaltot Nekünk azonban semmi szükség felesleges rázkódásra a kocsiban, ezért egy speciális berendezéssel megkeressük a kerék azon pontjait, ahová a megfelelő méretű súlyokat rögzítve a tömegközéppont a mértani középponttal esik majd egybe: ez a centrírozó gép. Elég egyszer megcsinálni? A centrírozás 1. 300 és 1.
Szerző: Turbék Ildikó 2016. november 14. | Frissítve: 2020. február 5. Forrás: Hajlamosak vagyunk végigizgulni a babavárás időszakát, pláne, ha közbejön egy lázzal járó megbetegedés! Minden bizonnyal felmerülnek bennünk a következő kérdések. 10 dolog, amit a terhesség alatti lázcsillapításról tudni érdemes 1. Jelenthet-e veszélyt a magzatra az, ha én lázas vagyok? Természetesen nem szabad félvállról venni, ha a kismama lázas. Először is meg kell keresni az okát és a kiváltó panaszt kell megszüntetni. Nem maga a lázas állapot jelenthet veszélyt a magzatra, hanem akár egy a háttérben húzódó fertőzés. 2. Várandósság alatt hőemelkedésem van. Ez jelenthet valami komoly problémát? Kell csillapítanom? Nem feltétlenül kell a hőemelkedést csillapítani, ugyanis a progeszteron hormonnak van hőmérséklet emelő hatása. 3. Hány foktól kell a lázat csillapítani a terhességem alatt? A 38 fok feletti testhőmérsékletet nevezzük láznak. Az e feletti hőmérséklet okoz általában panaszt így legtöbbször az ennél magasabbat csillapítják.
>> Sms marketing - télikert építés - tömeges sms Ez az oldal reklámfelület. Ön is igénybe veheti, ha hirdetne, felhívást tenne közzé, saját vállalkozását és/vagy honlapját népszerűsítené téligumi, gyárigumi, gumiabroncs, autógumi, felni, téli és nyári gumi akció, gépkocsi, gumiköpeny, abroncs, futózás, használt gumik eladása, autóbontó, autószervíz, gumiszerviz stb. témákban Autózzon mindig az időjárási viszonyoknak megfelelő kerélgumival. A téli gumi nem luxus! Ennél is okosabban teszi, ha télire leteszi a kocsit és autózás helyett sört iszik. A sör gyógyhatású ital, jobb, mint a fagyálló. Sörrel könnyebb a tél - és legalább nem esik kísértésbe, hogy autózzon.
Amint azt Angyal Zsolt, a Business Lease operációs igazgatója elmondta, ezekre manapság egyre kevésbé igaz, hogy se nyári, se téli felhasználásra nem jók igazán: "a mai technológiának köszönhetően a gyártók már elő tudnak állítani olyan abroncsokat, amelyek a hagyományos téli gumiktól eltérően – anyagösszetételüknek köszönhetően – nem kopnak meleg időben, ugyanakkor speciális barázdáltságuk miatt megállják helyüket az esős, latyakos utakon is. Az ilyen abroncsokkal ráadásul felkészültebbek lehetünk a változékony időjárásra is, gondoljunk csak arra, hogy nem szoktunk gumit cserélni egy-egy hidegebb nyári reggel vagy éjszaka előtt, holott egyre többet találkozhatunk ilyenekkel" A szakember ugyanakkor hozzátette: "bár több tízezer forintot és jelentős vesződséget is megspórolhatunk az egész éves gumikkal, ezek továbbra is kompromisszumos megoldást jelentenek. Extrém időjárási körülmények között, vagy például egy folyamatosan a vidéket járó pickup esetében nem javasolnám a legjobb négy évszakos gumikat sem.
A téli vezetéstechnikai tanácsainkat ebben a cikkünkben olvashatja.