Azóta nagy álma az élvonal a helyi fanatikusoknak. – Boldog lennék, ha sikerülne. Olyan csapat jutna fel, amely nem pesti mamutklub, hanem a főváros és a vidék határán áll, ahogy a szlogen is mondja, kisváros a nagyvárosban. Csak rajtunk múlik, hogy meg tudjuk-e tartani a helyezésünket. Szolnokon nem játszottunk jól, de egy jó csapat tud csúnyán is nyerni. Csizmadia Csaba kinevezése a vezetőedzői posztra tavaly ilyenkor telitalálat volt. – Eddig sikeres, és szerintem az is marad – jósolja Bélteky. – Ismeri a klubot, ismeri a játékosokat, remekül átlényegült játékosból edzővé, nagyszerű a kapcsolata az egykori társaival. Budafokon rend van a csapat körül, a szakmai stábban és a játékoskeretben, ez a sikerek záloga. És anyagilag is stabil a helyzet. Ez utóbbi az én reszortom. Nekem van a legkönnyebb dolgom, csak kimegyek a meccsekre. Ennél azért bonyolultabb a helyzet, nyilván kulcskérdés a finanszírozás. Béltekynek ki kell nyitnia a pénztárcáját… – Az folyamatosan nyitva van! – mosolyodik el.
– Igényes tréner volt, ha két gólt rúgtam, a szememre vetette, mi volt azzal a három kihagyott helyzettel! Feri bácsi volt az ausztrál futball történetének legjobb szövetségi kapitánya. Az 1988-as szöuli olimpián 1-0-ra megvertük Jugoszláviát, ami azért érdekes, mert Feri bácsi újvidéki, mint ahogy az én édesanyám is, illetve ő kishegyesi, ami ott van pár kilométerre Újvidéktől. Így hát négy és fél éve Bélteky vett egy nagy levegőt, és belevágott. Akkoriban nem sok jel utalt arra, hogy egyszer az élvonallal fog kacérkodni az 1912-ben alakult piros-fekete klub. – Az NB III-ban kezdtünk, majdnem kiestünk, aztán feljutottunk, de az NB II-ben is rezgett a léc, most meg itt vagyunk az NB I kapujában – mondja a tulajdonos. – Még hátravan 16 forduló, nem lesz könnyű. Mi csak előre akarunk menni. Óvatosan, de határozottan. A legfontosabb, hogy rend legyen a pályán belül és azon kívül is. Fel akarunk jutni? Igen, miért is ne?! Nem azért vagyunk az NB II-ben, hogy kiessünk onnan! Kéthetente hazarepül a Budafok kedvéért Fotó: Boros Sándor A Budafok a hetvenes évek derekán Jakab, Esterházy, Noskó, Tóth Kálmán vezérletével kis híján feljutott az NB I-be.
A döntést az ideális medencés nyaralóház lefoglalásához korábbi vendégeink által készített képek és videók is segítik. A legjobb medencés szálláshelyek Horvátországban! Foglaljon medencés apartmant az kínálatából, hiszen a legjobb ajánlatokat itt találja! Ügyfélszolgálataink a hét minden napján magyar nyelven is várja az érdeklődőket!