Nagy méret, jó íz, csak ajánlani lehet. Kedd szintén nem a régi. Tavaly ezen a napon még Deluxe Csirkemell volt az úr, ma azonban Dupla Sajtburger Bacon BBQ van a helyén. Szeretem az ilyen elnevezéseket, egyértelműen megmondja mi a helyzet, nem kell találgatni hogy akkor ez most mi. Egy dupla sajtburgerről (két húspogácsa, sajt, uborka) van szó, melyet baconnel és barbecue szósszal egészítettek ki. Annak idején még kuponos akcióban is nyomták, azóta az egyik kedvencem ha kisebb adagra vágyom vagy nem szeretnék annyit költeni. Szerdán minden változatlan, azaz Chicken Whopper azoknak, akik próbálnak egészségesebben étkezni az egészségtelenség fellegváraiban is, vagy csak nincs kedvük marhahúshoz (vagy nem szeretnének 1000 forint felett költeni). Grillezett csirkemellre épülő szendvics ezen kívül salátát, paradicsomot és majonézt tartalmaz meglehetősen nagy méretben. Még soha nem kóstoltam, de ha úgy jön ki, kihasználom majd az akciót. Ha csütörtök, akkor Whopper. Mint fentebb írtam már, a cég zászlóshajójáról, és egyben egyik legjobb állandó termékéről van szó.
Egressy tér. McDonald's - Hungária krt. 8 hónapja nálunk | hamburger, gyorsétterem, amerikai, szendvics, Ételérzékenyeknek is, Fényképes étlap 1146 Budapest - XIV. Hungária krt. 175 10:30 - 22:00 McDonald's - Kerepesi út 7 hónapja nálunk | hamburger, gyorsétterem, amerikai, szendvics, Ételérzékenyeknek is, Fényképes étlap 1106 Budapest - X. Kerepesi út 73. Vegacity 2 hónapja nálunk | vegán, gyorsétterem 1053 Budapest Múzeum körút 23-25 H - P 11:00 - 18:00 Wing It! - Haris köz éjszakai Új Új étterem | amerikai, gyorsétterem, Fényképes étlap 1052 Budapest Haris köz 4 22:30 - 02:55 Wing It! - Újhegyi út 3 hónapja nálunk | amerikai, gyorsétterem, Fényképes étlap 1108 Budapest Újhegyi út 5 11:00 - 22:25
3 taco grillen Bár a taco mint műfaj elég csúnyán el van hanyagolva, itt van 3 tuti verzió grillszezonra! Nacholasagne + bónusz chili con carne alaprecept Tortilla+chili con carne+tejföl+sajt=BOLDOGSÁG Klasszik lángos A lángosnál nincs is jobb étel a világon Spenótos-gombás quesadilla Friss gombából az igazi! "Ázsiai burrito" Ha a burrito nem a te műfajod, ezt a rizst akkor is imádni fogod! Fehérspárga-krémleves aszalt paradicsommal Tudjuk, hogy a zöld a tuti nyerő nálatok, de a fehérspárgát is érdemes ám kipróbálni! A hagyományos bajai halászlé Egyenesen Bajáról jött a recept! Olasz spenótos csicseriborsó-leves Fullos olasz leves, amivel tutira jól laksz! Sárgarépafőzelék Nem menzás élmény! Zöld fűszeres sajtkrémleves Naggggyon sajtos Spárgafőzelék Itt sem kell lisztet használni a sűrítéshez, a krumpli tökéletesen megteszi. Parmezános sült karfiol Nagyon finom és még egyszerű is! Zabos csirkemellfasírt Csirkemell, ahogy még nem láttátok! Sült zelleres brassói Extra ízek kevesebb szénhidráttal!
Kovászolt zöldbab Készíthetjük zöld vagy sárga hüvelyű babból, de a szép színek kedvéért vegyesen is. 3-féle eperkompót Mert egy üveg eperkompót mindig jól jön! :D Zöldségágyon kovászolt spárga Bizony, spárgát kovászoltunk az SK teraszon! Klasszik petrezselymes burgonya A legegyszerűbb köret Bodzaszörp Figyeljetek rá, hogy kezeletlen héjú citromot vásároljatok (vagy alaposan mossátok meg)! Polentalasagne Lasagne, polentából?! Működik! Olasz húsgombóc zsályás aszaltszilva-mártással Kétféle darált hús egy gombócban, mindez egy őrjítően jó mártással és polentával tálalva Rakott lencsés édesburgonya Egyetek hozzá egy jó nagy adag salit, és kész a tökéletes vacsi! Dödölle házi lecsóval, ahogy Zé készíti Ha odavagytok a klasszik magyar kajákért, akkor bejövős lesz! Mexikói babgulyás Babgulyás mexikói csavarral? IGEN!! Nacholasagne + bónusz chili con carne alaprecept Tortilla+chili con carne+tejföl+sajt=BOLDOGSÁG Barackos-fehér csokis sült sajttorta Nem sütés nélküli sajttorta, viszont attól még pofonegyszerű Túrós-epres piskótatorta A tökéletes piskóta után már csak pár lépés ez a túrós-epres gyönyörűség!
ENERGIA FEHÉRJE ZSÍR SZÉNHIDRÁT 84 11. 1 2. 8 2. 4 kcal gramm gramm gramm KALÓRIA ÉS TÁPÉRTÉK TARTALOM Energia 84 kcal Fehérje 11. 1 g Zsír 2. 8 g Telített 0. 0 g Egyszeresen telítettlen 0. 0 g Többszörösen telítettlen 0. 0 g Szénhidrát 2. 4 g Cukor 0. 0 g Rost 0. 0 g Nátrium 0 mg Koleszterin 0 mg Glikémiás Index NRV% - Felnőttek számára ajánlott napi bevitel százalékban kifejezve Mennyi kalória van egy Burger King - Grillezett Csirkemell Saláta-ban? A Burger King - Grillezett Csirkemell Saláta 100 grammjának átlagos kalóriatartalma 84 kcal, fehérjetartalma 11. 1 gramm, zsírtartalma: 2. 8 gramm, szénhidráttartalma (ch tartalma) 2. 4 gramm. A szénhidráttartalom az oldalon esetenként ch, ill. ch tartalom rövidítéssel szerepel. Az oldalon szereplő valamennyi adat ellenőrzött és hiteles forrásból számazik. Ettől függetlenűl, ha módosítási javaslatod van, mert elírást vagy téves adatot találtál, akkor azt a kalkulátor alján található "Módosítási javaslat" feliratra kattintva jelezheted nekünk.