Elég egy rossz mozdulat ahhoz, hogy látványos karcolás keletkezzen a féltve óvott bútor okon, ha pedig gyerekek is élnek a lakásban, akkor még nagyobb veszélyben vannak a felületek. De elég az is, ha alátét nélkül tesz valaki vizes poharat a bútor ra, a víznyomok azonnal meglátszanak rajta. A fából készült bútor ok érzékenységük miatt rendszeresen ápolás ra szorulnak, időnként pedig az egyszerű tisztítószereknél többre van szükség ahhoz, hogy visszanyerjék vagy éppen megőrizzék eredeti fényüket és hamvasságukat. Hatékony ápolószer eket az üzletekben is találhatsz, de akár magad is kikeverhetsz néhányat otthon a következő receptek alapján. Ápolószer portaszító réteggel A következő szer könnyen kikeverhető. Takarításnál használd úgy, mint egy hétköznapi bútorápoló t. Nemcsak táplálja a fá t, hanem portaszító réteget is képez, nem engedi, hogy a por már aznap újra ellepje a felületet, a karcolásokat pedig elhalványítja. Elkészítéséhez egy liter vízre lesz szükséged, ebben keverj el egy teáskanál 15%-os ecetet, valamint ugyanennyi glicerint - utóbbit gyógyszertárban szerezheted be.
06 aug Vásárolj nálunk íróasztalt és forgószéket és 10% kedvezményt adunk! Az akció Augusztus 7-31-ig tart. További részletek az bútor üzletben vagy hívj, keress minket facebookon. Gyere be hozzánk és válogass katalógusból vagy készletről íróasztalt és székeket. Bútorbolt Gyöngyös – Pásztó Íróasztal akció – Irodabútorok Balassagyarmat Related Posts 14 Júl Prémium matracok olcsón Olcsó és prémium minőségű matracot keresel? Nyugtató pihentető alvás a WILU matracaival. 5 relax zónával több méretben és több típusban... Megnézem! Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún.
Török Ignác út 20., Gyöngyös, 3200, Hungary Get Directions 003637310630 Add link to website Categories Bar Now OPEN Work hours MO 11:00 – 23:00 SA 11:00 – 00:00 TU SU closed WE TH FR Description Sziasztok! Eltelt 25 év alapításunk óta, miközben ezen a helyen nemzedékek nőttek fel. Ha még nem ismertek vagy igen, várunk mindenkit sok szeretettel, olcsó árakkal, saját recept alapján készült szendvicsekkel, sajtburgerekkel, egyedülálló sörkülönlegességekkel Gyöngyös belvárosában: Évi & Tomi
Alaposan vegyítsd el a hozzávalókat, és már használhatod is: puha rongyra csepegtess belőle, és körkörös mozdulatokkal töröld át vele a bútor t. Ápolószer fényevesztett bútorhoz Ezt az olcsó, teljesen természetes alapanyagokból kikeverhető ápolószer t elsősorban a kopott, fényevesztett, valódi fából készült bútor okhoz ajánljuk, de furnérlemezből készültekhez is használható. Ápol ja és táplálja a fá t, miközben ragyogó fénnyel látja el. Elkészítése egyszerű: mérj ki 200 ml olívaolajat, valamint szűrj le 20 ml frissen fa csart citromlevet, majd mindkettőt tölcséren át juttasd egy palackba. Erősen rázd össze, hogy az összetevők elkeveredjenek. Para fa dugóval lezárva néhány hétig eltartható a szer. A bútor ápolás ához először vattára csepegtess egy keveset, majd azt tedd lenvászonra, és azzal polírozd át körkörös mozdulatokkal a felületet. Tartsd hűvös helyen, használat előtt pedig mindig alaposan rázd fel. Pácolt bútorok fiatalítása A pácolt felületeknek nagy szükségük van a rendszeres és megfelelő ápolás ra.
"cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. A sütik a látogatottság és a marketing eredmények miatt használjuk hogy jobb és célzottabb reklámokat tudjunk létrehozni. Google Analitics és Google ADS szolgáltatások révén. Bezárás
A beállított keresésnek megfelelő újonnan feladott hirdetéseket megkaphatod emailben. Feliratkozom Megértettem és elfogadom az Adatkezelési tájékoztatóban leírtakat. Adataidat kizárólag a Hirdetésfigyelő levél küldéséhez használjuk fel. Kiválasztott alkategória: Konyhabútor Add meg a települést, ahol keresel, vagy válaszd ki a térképen! Gyöngyös Keresés a megadott település(ek) környékén is:
Hagyd megszáradni, majd egy tiszta gyapjúdarabbal dörzsöld fényesre. Cikkünk megírásában a Reader's Digest Nagymama házipraktikái című könyve segített.
A legjobb vásarlási lehetőség Találj kényelmet a vásarlásnal sárlásnál. Fizetési lehetőség ajanlatai szükség szerint készpénzben. Olcsón szeretnék vásárolni
account_balance_wallet Fizetési mód szükség szerint Több fizetési módot kínálunk. Válassza ki azt a fizetési módot, amely leginkább megfelel Önnek.