Állítólag így nem működik, mert az egyik savas, a másik lúgos kémhatású és semlegesítik egymást. A gyakorlat azonban sokszor rácáfol a tudományra, mint ebben az esetben is. A két szer összekeverésénél vastag, pezsgő réteg keletkezett, ami egy intenzív fogkefés dörzsöléssel sokkal szebb eredményt hozott, mint a másik két próbálkozásom. Mondtam, hogy nem egy sétagalopp, úgyhogy lehet térden csúszni (vagy kiadni a feladatot kismókusoknak, hátha játéknak fogja fel), de szerintem megéri! Most egy sötétszürke-fekete fugán lett tesztelve, így a fuga színe nem változott meg jelentősen, de a csempére kifolyó fekete trutyi bizony erősen árulkodik a módszer hatékonyságáról. Ennek a cikknek volt ám előzménye is, amikor egy másik járólapon, világosabb fugán teszteltem, azonban akkor még csak azzal a módszerrel, hogy bevizeztem a felületet, majd rászórtam a szódabikarbónát. Azt a cikket is elolvashatod a képre vagy ide kattintva. Az is csodásan működött, de a szódabikarbónapasztával sokkal könnyebb dolgozni és már jó ideje mindenre azt használom.
A szódabikarbóna meglepően sokféle módon alkalmazható. A konyhában, fürdőszobában is fontos szerepet kaphat: fogfehérítésre, folteltávolításra körömápolás stb. Biztonságos vásárlás és fizetés Szállítás: a rendkívüli helyzetben 5-7 nap Visszavásárlási garancia Leírás Termék részletek A nátrium-hidrogénkarbonát (vagy köznapi nevén szódabikarbóna) enyhén lúgos, vízben jól oldódó só. A szódagyártás mellékterméke. A környezetre ártalmatlan, sokoldalúan használható. A szódabikarbóna meglepően sokféle módon alkalmazható. Manapság talán legtöbben gyomorégés ellen használják. A konyhában, fürdőszobában is fontos szerepet kaphat. Nemcsak fogfehérítésre, hanem folteltávolításra is. A szódabikarbóna is doppingol, fokozza sportteljesítményt. Nagyanyáink előszeretettel alkalmazták a szódabikarbónás lábáztatást. Különösen gyulladások, fertőzések, cukorbetegség, a szervezet savasodása, reuma és az immunrendszer gyengesége esetén ajánlott. A szódabikarbóna felhasználása fehér és világos színű ruháknál fehérítésre (por alakban, 3-5 evőkanállal a mosódobba szennyes ruha közé szórva).
9. A fürdőszobai csempe tisztítása A csempén lévő lerakódást szódabikarbónával és citrommal távolítsuk el. Mártsunk egy fogkefét szódabikarbónába, ezzel dörzsöljük át a csempét, majd mossuk le vízzel. Egyszer egy héten átdörzsölhetjük a csempét egy fél citrommal, majd mossuk le tiszta vízzel és töröljük szárazra. 10. A piszok eltávolítása a tűzhelyről Keverjünk össze egy bögre szódabikarbónát, fél bögre meleg vízzel, majd ezzel a keverékkel kenjük be a tűzhely piszkos részeit és hagyjuk rajta 15 percet, majd mossuk le tiszta vízzel és töröljük szárazra. Egy szórófejjel ellátott palackot töltsünk meg ecettel, majd ezzel spricceljük be a tűzhely felületét. Hagyjuk rajta 15 percet, töröljük le és a zsíros lerakódásoknak nyomuk sem lesz.
Jellemző lehet a penész megjelenése a hűtő ritkábban takarított részein, a rácsok kevésbé látható felén vagy például a hűtőajtó tömítésén, ha pedig itt jelen vannak a gombák, anélkül is átterjedhetnek az élelmiszerekre, hogy azokkal közvetlenül is érintkeznének a hűtő ezen részei. Ha nincs nagy baj, az is segíthet, ha működés közben törlöd át a hűtő belsejét, ha azonban igen átütő a szag, és azt gyanítod, komolyabb a probléma, kikapcsolt és kipakolt állapotban végezd el a következő műveletet. Hűtőtisztítás szódabikarbónával A hűtő átmosásához csupán egy kevés vízre, illetve egy zacskó szódabikarbónára lesz szükséged, melyet akár már 45-50 forintért is beszerezhetsz. A víz hozzáadásával készíts pasztát a fehér porból, nem baj, ha nem túl sűrű, hanem inkább vizesebb állagú. Ezután márts szivacsot a masszába, majd töröld át vele alaposan a hűtő belsejét, ha kell, a kevésbé elérhető részekhez használj fülpiszkálót, fogkefét. Lehet, hogy a szódabikarbóna maradványainak eltüntetéséhez egy enyhén nedves rongyra is szükséged lesz, végül azonban egy szárazzal is alaposan törölj át minden felületet, véletlenül se maradjon nedvesség a hűtőben.
Általában minden tisztítószer vegyszereket tartalmaz, amelyek károsak lehetnek az egészségünket. Nem tudjuk teljesen nélkülözni a vegyszeres tisztítószereket, de csökkenthetjük a használatukat. Ma szeretnénk megismertetni veletek néhány egyszerű, de hasznos ötletet, amelyek segítségével tisztává varázsolhatjátok a lakásotokat, vegyszerek használata nélkül. 1. A fugákban lerakódott szennyeződés eltávolítása A járólapok között lerakódott szennyeződés könnyen eltüntethető szódabikarbóna és ecet keverékével. Dörzsöljük át ezzel a habos keverékkel a fugákat, majd hagyjuk állni rajta, töröljük át tiszta vízzel és hagyjuk megszáradni. 2. A foltok eltüntetése az ablakokról Az ablakok tisztításához az ecetes víz a legjobb házi tisztítószer. Miután megmostuk az ablakokat töröljük át újságpapírral, hogy ne legyenek foltosak. A nyers burgonyának is erős tisztító hatása van. Töröljük át az ablakot egy félbe vágott burgonyával, majd egy száraz törlővel. 3. A padló tökéletes tisztítása A padló gyönyörűen fog csillogni, ha a következő keveréket használjuk: 1 dl ecetet tegyünk 1 liter meleg vízhez, ezzel mossunk fel.
A sütőpor ezzel szemben szódabikarbónából és valamilyen savas por keverékéből áll, és így erjesztő hatását kétféleképpen fejtheti ki: vagy amikor megnedvesedik, és a savas illetve lúgos összetevői reakcióba lépnek, vagy simán csak hő hatására. A sütőpor tehát dupla hatású, következésképp sokkal hatékonyabb olyankor is, amikor ennivalónk nem tartalmaz elegendő savas alapanyagot. Összességében tehát a két por hasonlóan működik, és felcserélése legtöbb esetben nem okozhat problémát. Mikor azonban a tésztánkban nincs valamilyen savas összetevő, ajánlott sütőport használnunk, mert ugyan a szódabikarbóna is beindítja az erjedést hő hatására (lásd a dugulást a lefolyóban), de savval történő kiegyensúlyozás hiányában rossz, fémes ízt produkál. És ez bizony tönkreteheti az egész desszertet. Mennyi ideig tárolhatjuk a két anyagot? A szódabikarbóna hűvös, száraz körülmények között hosszú ideig eláll, a sütőpor azonban ennél problematikusabb. Mivel mind savas, mind pedig lúgos összetevőket tartalmaz, felbontás után könnyen nedvességhez juthat, és elveszítheti erjesztő hatását.
Kiegyenlíti a bőr PH-értékét, segíti a gyógyulást, és megelőzi a hegesedést. Szőrtüszőgyulladás elleni kence: nedvesíts meg almaecettel egy vattapamacsot, és kend át a problémás területet. Ha nagyon gázosan néznek ki a gyulladt csomók, először kenj rájuk egy kevés mézet, hagyd állni öt percig, majd öblítsd le, és jöhet az ecet. Csökkenti a gyulladást, és puhítja a bőrt. Így a benőtt szálak könnyebben kijutnak a felszínre. Korpairtó: keverj össze egyenlő arányban almaecetet és vizet, majd hajmosás előtt masszírozd a fejbőrödbe. A samponhoz is adhatsz egy kis almaecetet, melynek gombaellenes hatása segít megszelídíteni és távol tartani a korpát. Lábdezodor: önts egy csésze almaecetet és négy csésze vizet egy lavórba, majd áztasd benne a lábadat 15 percig. Nemcsak a lábszagot tünteti el hatásosan, de az olyan makacs problémákat is segít megszüntetni, mint a lábgomba. Sebgyógító csodaszer: tegyél a horzsolásra almaecetes vattapamacsot, és rögzítsd ragtapasszal. Utána kenj a sebre árnikakrémet.
mosatlan gyümölcsöt soha ne fogyassz! Tiszta víz helyett azonban javasolt 1-2 evőkanál szódabikarbónát és egy liter víz keverékét használni a mosáshoz ha nehezen fő meg a marhahús, tégy a vízbe egy késhegyi szódabikarbónát. Más húsra is érvényes ez az eljárás leégett étel maradványait eltüntethető, ha az edényben kevés vízbe kevert szódabikarbónát forralsz. Ha kihűlt, könnyen kitisztítható a lábas a csempére tapadt makacs szennyeződéseket nedves rongyra szórt szódabikarbónával dörzsölhető le. A WC-kagylóba szórj szódabikarbónát, majd csutakold ki kefével teáskanna vízkőtlenítéséhez, ecettel felpezsdítve Elérhető kiszerelések 1kg utántöltő 1, 7kg tégelyes Referencia Különleges referenciák ean13 599376582467 Ezeket is neked ajánljuk: Hasonló termékek ugyanabból a kategóriából A szódabikarbóna meglepően sokféle módon alkalmazható. A konyhában, fürdőszobában is fontos szerepet kaphat: fogfehérítésre, folteltávolításra körömápolás stb.
Több heti használat után azt tapasztaltam, hogy kitolódott a hajmosások közötti idő és kevésbé zsírosodik a haj. Néha csepegtetek az ecetes öblítőbe két csepp levendula illóolajat, ami érződik is a hajamon. A szódabikarbónát most már nem sima vízben oldom fel, hanem csalánfőzetben, ami nagyon jó hajregeneráló hatással bír. Szöveg: Iza, Cumi & Rúzs