A borítón lévő kiemelt "elveszett szlovák" műtárgyak: - Zsigmond császár arcát Európa a Garamszentbenedeki Kálvária-oltárról ismeri, melyet Simor János győri érsek Esztergomba hurcolt el. Az oltárt 1427-ben faragták (a baloldali kis kép). - A Nádasdi madonna (kb. az 1420-as évből) még 1919-ben is otthon volt Szlovákiában – ki hurcolta el egy másik állam (azaz Csonka-Magyarország) nemzeti múzeumába (a jobboldali kis kép)? Nádasd: a 13. századtól a Trsztenszky, Trsztennai és Bán magyar nemesi családok voltak a falu birtokosai. - A kereszténység krónikáját Raffaello, Tiziano és mások képeivel tucatnyi országban ismerik. A mosóci (1471) Szentháromság-oltár a Magyar Nemzeti Galériából is le van benne festve. Mosócot és Szlovákiát sem említik benne… A Szentháromság-templom egykori főoltára, Mosóc: A Szentháromság-tábla és a szárnyak felső táblái 1911-ben a magyar nemesi Révay-család mosóci mauzóleumában voltak (a nagy kép). - Hova tűntek a híres bányavárosok aranyozott nemesi jelvényei? - Mit hurcolt el Ján Cernoch, Magyarország prímása (és nem csak Szakolcáról, a szülővárosából) Esztergomba azokban az években, amikor százával más papok segítették a nemzetet túlélni a kegyetlen és keresztényellenes magyarosítást?
Die junge Mutter, die eine schwierige Ver... Der Ruf des Meeres Francke-Buchhandlung, 2017 Die erfolgreiche Restaurantbesitzerin Whitney will expandieren. Da kommt es ihr gerade recht, dass ihre Mutter ihr ein altes Hotel am Atl... The Book of Lost Friends Random House LCC US, 2020 From the #1 New York Times bestselling author of Before We Were Yours comes a new historical novel: the dramatic story of three young wom... 28 pont Megtalált életek Libri Könyvkiadó, 2020 Az 1920-as évektől 1950-ig Georgia Tann gyerekeket bocsátott áruba a memphisbeli Tenessee Árvaházban. Több mint 5000 gyereket ajánlott fe... Várható megjelenés: 2020. 08. 10 Die Hüterin der Geschichten Francke-Buchhandlung, 2016 Jen Gibbs hat es geschafft: Sie hat sich aus einer kärglichen Kindheit in den Blue Ridge Mountains hochgearbeitet und ist nun Lektorin in... Elveszett barátok könyve Lisa Wingate, a több mint kétmillió példányban elkelt sikerkönyv, az Elrabolt életek szerzője drámai történettel tér vissza olvasóihoz.... antikvár Libri Könyvkiadó, 2019 A tizenkét éves Rill Foss és négy kisebb testvére szegénységben, de nagy szeretetben él szüleivel a Mississippi egyik lakó...
Vannak könyvek, amik egyszerűen már csak azért is kellenek nekem, mert önmagában olyan gyönyörűek, és hogy is lehetne, hogy egy ilyen szépséges könyv, ne egy fantasztikus történetet rejtsen. FÜLSZÖVEG: "Memphis, 1939 A tizenkét éves Rill Foss és négy kisebb testvére szegénységben, de nagy szeretetben él szüleivel a Mississippi egyik lakóhajóján. A szülők távollétében Rill vigyáz a kistestvéreire, ám egyszer csak idegenek jelennek meg, hogy a gyerekeket a tennessee-i árvaházba vigyék. Bár hitegetik őket, hogy rövidesen hazatérhetnek, a kislány hamar rájön, hogy ez hazugság. Más sorsot szánnak nekik… Dél-Karolina, napjainkban Avery Stafford gazdag és kiváltságos családban született, s mindent megkapott az élettől. Szövetségi ügyészként dolgozik, a karrierje szépen ível felfelé, ám súlyosan beteg édesapja miatt egy időre haza kell térnie a szülői házba. Egy véletlen találkozás azonban kényes kérdéseket vet fel benne, és Averynek nem marad más választása, mint hogy elinduljon a múltba vezető hosszú, fájdalmas úton, és feltárja családjának eltitkolt történetét. "
Libri 2018 460 oldal Egyszerűen nem értem, hogyan nem jutott még el hozzám eddig Georgia Tann neve, és a vele összefüggő bűncselekmény sorozat. Azoknak, akik még eddig ugyanígy nem hallottak róla: A gazdasági világválság idején, amikor Amerika jelentette az embereknek az új élet reményét, emberek tízezrei nyomorogtak a kontinensen. Ezt a zűrzavart kihasználva Georgia Tann egy olyan hálózatot hozott létre, ahol gyerekek cseréltek gazdát, holmi árucikként. Több, mint ötezer gyermekről van szó. Mélyszegénységben élő, akár írni-olvasni nem tudó szülőktől csalták ki gyermekeiket, hogy aztán jó pénzért eladhassák őket a dúsgazdag gyermektelen örökbefogadó szülőknek, akiket sokszor szintén csőbe húztak, hogy még több pénzt tudjanak kicsikarni belőlüámtalan esetben vették el az újszülötteket már a kórházban, azt hazudva, hogy a gyermek meghalt, vagy írattak alá a szülőkkel olyan szerződést, amit még elolvasni sem tudtak, majd több tízezer dollárért "cseréltek gazdát" szerencsétlen gyermekek. Nem is csoda, hiszen a hálózat működéséhez nem kis összeg szükségeltetett, ugyanis meg voltak kenve a rendőrök, az egészségügyi dolgozók, hivatalnokok, tehát a kétségbeesett szülőknek esélyük sem volt Georgia Tann kegyetlensége ellen.
Memphis, 1939. A tizenkét éves Rill Foss és négy kisebb testvére szegénységben, de nagy szeretetben él szüleivel a Mississippi egyik lakóhajóján. A szülők távollétében Rill vigyáz a kistestvéreire, ám egyszer csak idegenek jelennek meg, hogy a gyerekeket a tennessee-i árvaházba vigyék. Bár hitegetik őket, hogy rövidesen hazatérhetnek, a kislány hamar rájön, hogy ez hazugság. Más sorsot szánnak nekik… Dél-Karolina, napjainkban. Avery Stafford gazdag és kiváltságos családban született, s mindent megkapott az élettől. Szövetségi ügyészként dolgozik, a karrierje szépen ível felfelé, ám súlyosan beteg édesapja miatt egy időre haza kell térnie a szülői házba. Egy véletlen találkozás azonban kényes kérdéseket vet fel benne, és Averynek nem marad más választása, mint hogy elinduljon a múltba vezető hosszú, fájdalmas úton, és feltárja családjának eltitkolt történetét. Lisa Wingate valós eseményeken alapuló, megindító regénye nem sokkal a megjelenése után felkerült a The New York Times és a USA Today sikerlistájára.
Lisa Wingate valós eseményeken alapuló, megindító regénye nem sokkal a megjelenése után felkerült a The New York Times és a USA Today sikerlistájára. A The Huffington Post a 2017-es év egyik legjobb regényének kiáltotta ki, a Goodreads olvasói pedig a 2017-es év legjobb történelmi regényének választották.
Bővebben a blogban is:..... 3. 5 pont Igényes, szépen megírt könyv és mégis "könnyű", olvastatja magát. Ennek ellenére éppen csak megkapargatja a felszínét a témának, amit körbejár. A döntések & következményeik számomra meglehetősen kényszerpályásnak tüntek, szimplán azért, hogy Anna eljusson "A" személyiségtől a "B"-hez és így tovább. 3. A döntések & következményeik számomra meglehetősen kényszerpályásnak tüntek, szimplán azért, hogy Anna eljusson "A" személyiségtől a "B"-hez és így tovább... Sep 11, 2013 Bozs liked it Nem derült ki számomra, hogy Annának miért volt jó mások bőrébe bújni, mi volt a célja az írónak ezekkel a felpróbálásokkal. Ettől eltekintve élveztem a könyvet. Dóra Galgóczi (Budapest, June 1, 1974 –) writer, journalist. Before her literary activities, after graduating from the College of Public Administration, she worked at the National Institute of Psychiatry and Neurology, then, as an employee of the National Institute for Health Development she was involved in the organization of lifestyle trainings.
ELRABOLVA (Bef) 12. 6K 246 6 Erotikus történet 18+ Ügyes vagy! Most kezdésnek 20at ütök aztán meglátom hogy élvezed. Beszelni sem bólintani sem tudok, hiszen akkor megfulladnék. Várom az ütést ez o... Segítség! Elrabolt egy sztár [S. M. ] /Befejez... 204K 8. 9K 452 Victoria White nagy álma volt, hogy eljusson Shawn Mendes egyik koncertjére. A találkozás azonban megváltoztatta a jelenlegi életét.,, -Szivi, itt nem hall senki, feles... Elrabolva[szünetel] 2. 4K 75 3 Éreztétek már magatokat kiszolgáltatottnak? Én igen. Voltatok már úgy, hogy inkább meghaltatok volna, mint élve maradnátok? Igen, én ezt pontosan átérzem. Visztont az én... A Maffia Markában |BEFEJEZETT| 39. 5K 1. 3K 217 Valentina Allen teljesen nyugodtan éldegéli az életét Párízsban. Van egy remek munka helye, és minden a legnagyobb rendben van az életével. De ez nam tart sokáig, ugyanis... Segítség, Elraboltak! 31. 6K 863 146 "Válba foglak lőni ott nem fáj annyira,, A Maffia 💣Andy Biersack💣 18. 2K 743 55 Samantha egy 20 éves "fiatal" lány aki egy perverz, sexőrült pasinál lakott 2 évig aki fogságban tartotta őt.