Szerző: 2016. november 10. | Frissítve: 2018. június 11. Forrás: Medipress Tudtad, hogy a túl sok víz fogyasztása halálos következményekkel is járhat? Ugyanakkor a dehidráció az állóképességi sportot űzők ősellensége. Nekik sokkal inkább oda kel figyelni az egyensúly megtartására. Mennyi vizet igyunk? Mi történik, ha túl sokat iszunk? A túl sok víz bevitele után a szervezet ionkoncentrációi változnak, melyet vízmérgezésnek nevezünk, tudtuk meg Dr. Aaron Baggishtől, aki a Boston Marathon egészségügyi társigazgatója. "Amikor a nátrium (só) koncentráció alacsony a vérben, a vér ki tud lépni a szövetek közé, s ezt az állapotot hívjuk hiponatrémiának" - tette hozzá Baggish. A kórállapot leginkább az agyat érinti, mely az agysejtekbe áramló folyadék hatására duzzadni kezd. Általában enyhe tüneteket okoz, többek között zavartságot, fejfájást, hányingert, azonban ha nem kezdik meg időben a kezelését, görcsöket is okozhat. Legrosszabb esetben az agy tovább duzzad, a rettegett szövődményt, agytörzsi beékelődést okozva.
Az Ami VOLT, az majd lesz című filmben a fesztivál elmúlt 27 évének fontos pillanatait gyűjtötték össze, köztük emlékezetes koncerteket, interjúkat és emlékeket mutatnak be. Látható lesz a Linkin Park egyik utolsó, soproni koncertjéből is részlet, valamint megszólalnak a fesztivál rendszeres fellépői közül Ákos, Lukács Laci, Marsalkó Dávid, Lovasi András, Müller Péter Sziámi, a Punnany Massif, a Wellhello és a szervezők is. A film bemutatóját július 4-én este fél 9-kor tartják, a soproni Fő téren és a budapesti Akvárium klub teraszán, egyidőben. "Mindkét helyen azt kérjük a vendégektől, hogy vegyenek fel egy VOLTos pólót, ezzel is egymást ünnepelve. Sopronban DJ Jokó nyitja az eseményt, az Akváriumnál pedig a Halott Pénz tagjai, Dedmani, Venom és a Brains-Irie Maffia frontember, Columbo bulijával folytatódik az este a vetítés után" - mondta Fülöp Zoltán, főszervező. A nyilvános premiereken mindkét helyszínen csak ötszázan vehetnek részt, másnap, július 5-én, vasárnap este azonban a Petőfi TV bemutatja a filmet.
Férfiaknál is kialakulhatnak húgyúti fertőzések és húgyhólyaggyulladás. Noha ritkábban fordulnak elő, mint nőknél, ezen betegségek lefolyása súlyosabb is lehet. A házi gyógymódok az estek többségében önmagukban nem elegendők, ezért a tünetek észlelésekor ajánlott mihamarabb orvoshoz fordulni, és mielőbb megkezdeni az általa javasolt terápiát. A húgyúti fertőzések férfiaknál többek között azért is jelentenek komoly gondot, mert a fertőzés könnyen átterjedhet a prosztatára, ezzel prosztatagyulladást okozva. A baktériumok a húgycsövön keresztül jutnak a szervezetbe, és nem csak a húgyhólyagig juthatnak el, hanem elérhetik a prosztatát is. Mi okozhatja férfiak esetében a húgyúti fertőzéseket? A férfiak húgyúti fertőzéseinek számos oka lehet. A húgyhólyag nem megfelelő ürülése, ami elsősorban idősebb férfiaknál fordul elő, kedvez a húgyúti fertőzéseknek. A húgyhólyagban rekedt vizelet fertőzések kialakulásához vezethet. A vizelet elégtelen ürülésének oka gyakran a prosztata megnagyobbodása, ami lehet jó vagy rosszindulatú.
A sok folyadék fogyasztása azonban önmagában nem elegendő, csupán egy fontos szabály, amire ilyenkor fokozottan kell figyelni. A húgyúti fertőzések tüneteinek észlelésekor mihamarabb orvoshoz kell fordulni, hogy a megfelelő terápiát alkalmazva megelőzhetőek legyenek az olyan súlyos szövődmények, mint a prosztatagyulladás és a vese-, illetve vesemedence-gyulladás, és nem utolsósorban azért is, hogy megszűnjenek a kellemetlen tünetek. A prosztata gyulladása esetében házi gyógymódokkal és a növényi készítményekkel gyakorlatilag semmiféle javulás nem érhető el. Az esetek többségében a prosztatagyulladás kezelésére antibiotikum kúra javasolt. Mivel a tüneteket rosszindulatú prosztatamegnagyobbodás, prosztatarák is okozhatja, nagyon fontos, hogy mielőbb urológus szakorvoshoz forduljon, már az első tünetek jelentkezésekor! Előzze meg a fertőzéseket! Hangsúlyozni kell, megfelelő mennyiségű folyadékot fogyasszon, naponta két liter az ajánlás, illetve fizikai aktivitástól, és hőmérsékleti viszonyoktól függően ennél többre is szükség lehet.
A prosztata jóindulatú megnagyobbodása egy bizonyos kor felett sok férfit érint. A gyenge immunrendszer, a hosszabb ideig tartó üldögélés hideg aljzaton, és a hiányos higiénia, például közösülés után, szintén okozhat húgyúti fertőzéseket. Erős fájdalom Az érintett férfiak heves fájdalomról számolnak be. A prosztatagyulladás erős betegségérzettel jár. A vizeletürítéskor jelentkező erős égő érzés mellett gyakori a láz, az alhasi fájdalom, illetve a vesetáji és medence körüli fájdalom. Komplikációk, hosszadalmas betegség Ha a prosztatagyulladást hosszabb időn keresztül nem kezelik, a gyulladás átterjedhet a vesére és a vesemedencére is. Súlyos esetben akár vérmérgezéshez is vezethet. Az ilyen fertőzések gyakran nagyon komplikáltak. Láz, erős rosszullét kíséri ezeket, és hosszadalmasak. Prosztatagyulladásnál a házi gyógymódok nem válnak be A húgyhólyag gyulladása esetén célszerű sok folyadékot fogyasztani. Ez a húgyúti fertőzésekre is vonatkozik. A patikában kaphatók, kifejezetten húgyhólyaggyulladás, illetve húgyúti fertőzések esetén fogyasztandó gyógyteák.
A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek. Értékelések (4 értékelés) Értékelés írása Sajátja vagy használta a terméket? Kattints a csillagokra és értékeld a terméket Értékelés írása Szűrő: Csak az igazolt vásárlások Toggle search Tökéletes Nagyon jó, épp olyan, amilyet szerettem volna Szuper A hajvasalója már meg volt ennek a szériának, azért választottam ezt. Finom selymes frizurát varázsol, gyorsan szárít. Meg vagyok vele elégedve. Legutóbb hozzáadva a kedvencekhez Ügyfelek kérdései és válaszai Van kérdése? Tegyen fel egy kérdést és a felhasználók megválaszolják. Navigációs előzményeim
Vese- és szívbetegségben szenvedők kérjék ki ezzel kapcsolatban orvosuk véleményét! Fontos továbbá, hogy melegen tartsa az alhasi régiót, ne üljön le hideg padokra, hideg székekre, kőre! Ügyeljen a megfelelő higiéniára! Ezt olvasta már? Húgyúti fertőzés műtét után Forrás: WEBBeteg B. M., szakfordító; Lektorálta: Dr. Osikóczki Orsolya