Rendkívüli felmondását helyezte kilátásba október elsejére 68 baleseti sebész, ha a kormányzat nem teljesíti korábbi ígéreteit. 54 traumatológián az önkéntes túlmunkavállalásaikat mondhatják vissza a traumatológusok – írja a Népszava. A traumatológusok júniusban rendkívüli közgyűlésen elhatározták, hogy az egyre romló ellátási körülmények miatt tárgyalást kezdeményeznek az egészségügyi kormányzattal. A Magyar Traumatológusok Társasága finanszírozási javaslatokat is készített, a nyári tárgyaláson pedig azt ígérték nekik, hogy a kormányzati egyeztetés után szeptembertől életbe is léphetnek az új finanszírozási szabályok. Ennek értelmében az ellátásért járó díjakat emelték volna, ezen felül a kormányzati tárgyalócsoport vállalta a traumatológiai ellátásért fizetett térítés későbbi, fokozatos növelését is. A kormányzat akkor legkésőbb nyár végéig ígért választ a szakmai szervezetnek, ám ez a mai napig nem érkezett meg. A Fővárosi Önkormányzat Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ épülete a Fiumei úton.
Az intézet orvosai az MTT tagjaiként továbbá elfogadják szakmai szervezetük álláspontját, és október 31-ig haladékot adnak a szükséges kormányzati intézkedésekre - tudatták. Bíznak abban - írták -, hogy a minisztériummal közösen elkészített tervezetet - az ígéreteknek megfelelően - a kormányzat kedvezően bírálja el. A közleményben hangsúlyozzák: nyilatkozatuk és az orvosok eddigi tevékenysége "minden szempontból független bárminemű politikai törekvéstől", kizárólag a magasszintű sérült betegellátás biztonságát tartják szem előtt.
MTVA Fotó: Váli Miklós A Péterfy Kórház-Rendelőintézet, valamint a Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet 68 traumatológusa szeptember 13-án újabb levelet írt az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi), melyben kilátásba helyezték, hogy ha továbbra sem kapnak választ, október elsejével benyújtják rendkívüli felmondásukat. "Ebben az esetben a baleseti intézet, mely a budapesti traumatológiai ellátás 30-40 százalékát biztosítja, működése október elsejétől várhatóan le fog állni. Az ebből adódó betegellátási katasztrófa az ügyben illetékes döntéshozók felelőssége lesz" – írták. A levélre egyelőre senki sem reagált.
A gyakorlatban hogyan néz ki a gondozás megszervezése? K. : Rendszeresen látogatják az unokái, egymás között beosztják, ki mikor megy, és beírják a naptárába. Ezzel rögzítenek egy napirendet, keretet adnak a napoknak. Ilyenkor többnyire beszélgetnek, tanulnak. Ettől nem érzi magát magányosnak, de a kommunikáció fontos tréning az agynak is. Engedjük, hogy amire képes, azt maga csinálja meg, hogy legyenek feladatai, érezze magát hasznos családtagnak. Mivel a betegség progresszív, arra is készülnünk kell, hogy idővel rosszabbodik majd az állapot. Mikortól beszélünk problémás feledékenységről? K. : A feledékenység egy teljesen természetes működése az agynak, szelektál a fontos és a kevésbé fontos információk között. Mi magunk is jegyzeteket, emlékeztetőket írunk, mert tudjuk, hogy elfelejthetünk dolgokat. Akkor válik kórossá, amikor már nem pusztán a rövid távú memória zavaráról van szó: nem "csak" elfelejt dolgokat a beteg, hanem fel sem tudja idézni a körülményeket, hogy mivel akart foglalkozni, miért indult el.
A Há oldalain található információk, szolgáltatások tájékoztató jellegűek, nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük, minden esetben forduljon kezelőorvosához!
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában Írta: MTI • A legfrissebb fejlemények: 01/10/2019 A Péterfy Sándor utcai Kórház, Rendelőintézet és Baleseti Központ sürgősségi ellátó épülete a főváros VIII. kerületében, a Fiumei úton. - Szerzői jogok MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba Betűméret Aa Mint korábban megírtuk, a kórház 68 baleseti sebésze pénteken rendkívüli felmondást helyezett kilátásba, ha a kormányzat nem teljesíti korábbi ígéreteit. Egyelőre elállnak október 1-jei, azonnali hatályú tömeges felmondásuktól a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet baleseti sebészei. A sebészek az MTI-hez kedden eljuttatott közleményükben a döntést azzal indokolták: Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Csiki Zoltán egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár ígéretet tett arra, hogy a kormányzat az önkormányzati választás után dönt a Magyar Traumatológus Társaság (MTT) és az Emmi által közösen elkészített tervezetről, és szeptember 1-jéig visszamenőleg korrigálja a finanszírozást.