Köszöntelek a karácsonyi összefoglaló oldalán. Remélem, hogy néhány ötletünk elnyeri a tetszésedet. Karácsonyi készülődés Minden évben Mindenszentek és Halottak napja után a boltok már karácsonyi lázban égnek, csillogóbbnál csillogóbb szépségek kínálják magukat a vásárlóknak. Olyan könnyű elcsábulni valamire, amit aztán sose adunk oda senkinek; miközben még december 24-én délelőtt is rohangálunk valami után, amit valamikor december elején láttunk, de akkor elmulasztottuk megvenni. Jártál már úgy, hogy az utolsó nap kaptál észbe, és futottál, hogy még a boltok bezárása előtt megszerezd, amit elfelejtettél? Gyakran fordul ez elő veled? Szeretnéd, hogy stressz-mentes legyen az ünnep és ne költs feleslegesen sokat? >>> Karácsonyi címlista, hogy ne feledkezzünk meg senkiről! A mai modern világban már nem divat a képeslapküldés, a legközelebbi rokonoknak, ismerősöknek éppúgy, mint a kollégáknak, ügyfeleknek e-mailes üdvözletet küldünk. De sokkal elegánsabb, személyre szólóbb, ha mégis inkább a papíralapú képeslap mellett döntünk!
Szerencsére rengeteg van, így hogy minél áttekinthetőbb legyen a bejegyzés, kisebb galériákba rendeztük nektek őket. Ahogy a videómban is látjátok, én szabad kézzel rajzolgattam fel a mintákat, de sablont is készíthettek belőlük. 1. 2. 3. Hajtogatás Ha nagyobb méretű hópelyhekre vágytok, akkor hajtogatni kell egy kicsit, szerencsére egyáltalán nem bonyolult ez a módszer sem. Egyszerű fénymásolóba való papírt használjatok. Az elkészült alapra ugyanúgy dolgozzatok tovább, mint a muffinpapírra. A minták forrása: pinterest Trükk: a kész mintákat én alacsony hőfokon, sütőpapíron keresztül átvasalom, így tökéletesen lapos, sima lesz, eltűnnek a hajtásvonalak. Rengeteg karácsonyi ötletet találtok még a blogon, gyertek, nézzetek körül ERRE. Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le. Ha még több kreatív ötletre szomjazol, kövess a Pinteresten! Iratkozz fel YouTube csatornámra, és nézd meg a legfrissebb videóimat is!
Kötött fenyőfadísz karácsonyra Egy különleges karácsonyi díszt kötöttem…biztos megnyeri mindenki tetszését leírás, séma Karácsonyi horgolt gömb A saját készítésű a legszebb. Már régóta nem veszem a csillogó-villogó díszeket, az egyszerűségével mindenki tetszését elnyeri és hangulatossá teszi az ünnepek Horgolt karácsonyi gömb Mindenki tetszését elnyeri a horgolt karácsonyi gömb. Könnyel elkészíthető bárki számára Horgolt karácsonyi csúcs Emeli az ünnepi hangulatát a saját készítésű díszítések. Kedves csoporttagunk gyönyörű kézimunkája a karácsonyi csúcs séma Készülnek az angyalkáim Csodálatos horgolt angyalkák…emeli az ünnep hangulatát, fényét, de ajándékkísérőnek is kiváló leírás Tegyük szebbé, hangulatosabbá a Karácsonyt a fenyőfa díszítésével. Ez a horgolt gömb minden visz, csuda-szép. A leírás mindenkit segít az elkészítésében. Sok sikert Karácsonyi horgolt ajtódísz lépésről lépésre Mindenki tetszését elnyeri ez a horgolt ajtódísz Karácsonyi horgolt angyalka Karácsonyi horgolt dísz.