A díjátadót és az ezzel egybekötött kiállítás megnyitót június28-án 14 órakor tartjuk. A kiállításon megtekinthetik a legszebb munkákat, és mellettük a zsűri elnöke, Faltisz Alexandra képeit is, melyeket a Kaláka által előadott Családi kör c. Arany János vershez készített. A tavaly novembertől idén novemberig tartó Kaláka 50 eseménysorozat keretében volt már egy adventi koncertkörút Erdélyben, többek között Déván, Csaba testvér gyerekotthonában is játszottunk. Böjte Csaba most eljön hozzánk, új fa kerül az érsekkertbe a Bródy és Gárdonyi leszármazottak, a Kaláka és Kányádi Sándor fája mellé, Csaba testvér fenyőfát fog ültetni. Utána részt vesz a ciszterci templomban tartott hagyományos templomi eseményen, zsoltáros koncerten, Lackfi Jánossal, Buda Péter atyával és természetesen a Kalákával. A műsorfüzet reméljük magáért beszél. A fesztiválon több külföldi együttes műsora is helyet kapott (török, görög, francia és osztrák vendégeink lesznek), illetve a magyar népzenén és a világzenén kívül pld.
Kedves közönségünk! A 41. Kaláka Fesztivál megrendezését a kialakult helyzett miatt átelyeztük. Új időpont: 2021. június 24-27. A teljes idei programot szerenénk változatlanul megrendezni. Nagyon sajnáljuk, hogy így alakultak a dolgok, reméjük, jövőre már biztosan találkozunk. Közkívánatra, újra az Érsekkertben! A tavalyi fesztiválhelyszín sikerén, népszerűségén felbátorodva és a közönség visszajelzéseinek hallatán a 41. Kaláka Fesztivált is az Érsekkertben tarjuk. A délelőtti Gyerekfesztivált is újra ugyanott rendezünk, koncertekkel bábszínházzal és egész délelőtt játékprogramokkal várjuk a gyerekeket és szüleiket. Délutántól éjfélig pedig jobbnál-jobb koncertekkel következnek. Vendégünk lesz többek között: PALYA BEA, LAJKÓ FÉLIX, MAGNA CUM LAUDE, NOVÁK PÉTER ÉS AZ ETNOFON, FERENCZI GYÖRGY ÉS AZ 1-SŐ PESTI RACKÁK, MISZTRÁL, TÁRKÁNY TRIÓ, SEBESTYÉN MÁRTA, BURJÁN ORSI, és visszatér a hanglatfelelős, a KOLEKTIF ISTANBUL… …és természetesen a házigazda, a KALÁKA és még sokan mások. Eger, Érsekkert Felsőtárkány, Bükki Nemzeti Park Telefon: 30-870-5242 E-mail:
Ekkor még pár évig Kaláka folknapok (majd sokáig Kaláka folkfesztivál) volt a neve, és a rendszerváltásig a Városi Művelődési Központ szervezte a rendezvényt, majd annak megszűnése után, 1993-tól a Kaláka Alapítvány vette át ezt a feladatot. A fesztivált Diósgyőrben minden év július második hétvégéjén rendezték meg, Egerben minden év júniusának 4. hétvégéjén rendezik. A rendezvény azonnal sikert aratott, és a következő években mind az időtartam, mind a programok változatossága, mind a helyszínek tekintetében bővült. A népzenén kívül megjelent a jazz, a verskoncert, a fiatal előadók bemutatkozása stb., ugyanakkor egyre több ismert, sőt világhírű hazai és külföldi előadó, együttes lépett fel. Előadásokat tartottak – a várbeli két színpadon kívül – a város számos más pontján is, például a Városháza díszudvarán, az Európa Házban, a Csodamalom Bábszínházban, a Belvárosi evangélikus templomban, a Zsinagógában és az avasi műemlék templomban is. A Kaláka együttes a fesztivál szervezéséért, Miskolc város kulturális életében való fontos közreműködésért 2004-ben megkapta Miskolc városától a Pro Urbe kitüntető címet.
a tradicionális ír-, skót népzenét játszó szintén kerek évfordulót ünneplő 30 éves M. É. Z együttes is színesíti az európai népek zenének kínálatát. Ők és a görög együttes (Palio Buzuki) egy-egy tánccsoporttal kiegészülve, táncot is tanítanak majd a közönségnek. Az 50 éves Kaláka generációkat kapcsol össze. Fesztiválunk látogatói között éppen úgy ott vannak a nagyszülők, akik ugyanazokat a dalokat hallgatták, mint most unokáik. Az idei, évfordulós fesztivál nem csupán gyerekprogramokat kínál, hanem a rendezvény ideje alatt 2 napon keresztül úgynevezett Kaláka Gyerekfesztivált tartunk. A szombat és vasárnap délelőtt a gyerekeké lesz: koncertek, meseelőadások, vásári mulatságok, játszóházak szórakoztatják őket reggeltől a délutáni fesztiválprogramokig. " 2019. június 27-30. 40. Kaláka Fesztivál Eger Érsekkert Lantai József
A Kaláka zenekar idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. 50 év – egy fél évszázad. Csak azok tudnak fennmaradni ennyi ideig, akik igazán időtálló és kimagasló teljesítmény tudnak nyújtani, akik márkaértéke az évek folyamán egyre erősebb lesz. A Kaláka Fesztivál szintén kerek évfordulóhoz érkezett, a Fesztivál 2019-ben ünnepli 40. évfordulóját, melyet az idén szintén jubiláló, 50. éves Kaláka zenekar hívott életre még 1980-ban, így lehet Közép-Kelet-Európa legrégebbi folkzenei fesztiválja. Hagyomány, stílus és műfajteremtő. Szakmai hatása a sok évtizedes tevékenységén mérhető le. A Kaláka Fesztivál egy hamisítatlan összművészeti fesztivál, mely a gazdag zenei kínálat mellett színházi programokkal, versszínházzal, gyerekelőadásokkal, képzőművészeti kiállításokkal, népművészeti vásárral gazdagítja a látogatók élménytárát. A fesztivál valamennyi eseménye középpontjában a folkzene/világzene és az irodalom áll, de más műfajok képviselői is helyet kapnak a programban. "40 éve törekszünk arra, hogy ezt minden rendezvényünkön minden műfaj legjobb, leghitelesebb előadóitól láthassa a közönség, s a kísérőprogramokkal is szeretnénk a zene, az irodalom és a tárgyalkotó művészet szoros kapcsolatát bemutatni.