Ha az elmúlt években hozzászoktál a kerékpáros közlekedéshez, valószínűleg nem szívesen mondanál le róla csak azért, mert bővült a család. Az is előfordulhat, hogy épp a kicsi érkezése tette szükségessé, hogy új közlekedési eszközt próbálj ki. Néhány kilométeres távolságokat ugyanis a városon belül jóval egyszerűbb kerékpárral megtenni, mint babakocsival és tömegközlekedéssel, de a hétvégi kirándulásokhoz is remek alternatívát nyújthat a bicikli. Ahogy a kicsi már biztonsággal tud ülni - nagyjából kilenc hónaposan -, lehet is próbálkozni a közös biciklis közlekedéssel. Így válassz biciklis gyerekülést! Előre vagy hátra? Első körben azt érdemes kitalálnod, hogy hová is kerüljön a gyerekülés. A legtöbben inkább hátra szeretik ültetni a kicsit, hiszen így nem éri közvetlenül a menetszél, valamint városi közlekedés esetén ugyancsak előnyt jelent, hogy az ülést látva az autósok általában óvatosabban előznek. Ugyancsak a hátsó gyerekülés mellett szól, hogy itt körülbelül hatéves korig - illetve 22 kilogrammig - szállítható a kicsi.
Amiért viszont előnyösebb az előre szerelhetőt választani, hogy a plusz súly ilyenkor a váz közepére esik, vagyis stabilabb a bicikli, könnyebb irányítani. Itt látod, mit csinál a kicsi, menet közben tudtok beszélgetni, ráadásul a gyerek is jobban kilát, jobban élvezi az utazást. Ebben a típusban azonban csak két-három éves korig - 12-15 kilogrammig - szállítható a kicsi. Vázra vagy csomagtartóra erősíthető? Mivel a hátsó gyerekülések elterjedtebbek, a választék is nagyobb belőlük. Ebből a kategóriából létezik például vázra vagy csomagtartóra rögzíthető típus is. Előbbi lényege, hogy egy nyeregcsőre szerelt adapterbe csatlakozik az ülés rudazata, így maga az ülés lényegében a levegőben lóg. Ez a típus elnyeli az út egyenetlenségeiből adódó rázkódásokat, melyek megterhelnék a kicsi gerincét. A cikk az ajánló után folytatódik Előfordulhat azonban, hogy a váltó bowden a váz mögött van elvezetve, így az adaptert nehéz lesz biztonságosan meghúzni. Ilyen esetben sajnos csak csomagtartóra szerelt gyerekülést választhatsz.
Kategóriák Szűrés Márka Gyerekülés elhelyezése Elől - homlokcsőre ( 31) Elől - homlokcsőre és kormányszárra is ( 9) Elől - kormányszárra ( 15) Elől - nyeregcsőre ( 5) Gyerekülés színe Továbbiak » Fekete-Akvamarinkék ( 1) Szürke-fehér-fekete Szürke-fehér-kék ( 1) Ár Partnereink Tanúsítvány Első gyerekülés Első gyerekülések széles választéka kedvező árakon! Első gyerekülés ből két féle változat kapható. Első rögzítésű, illetve hátsó rögzítésű. A hátsó rögzítésű is azt jelenti, hogy a gyerekülés elől helyezkedik el, viszont hátrafelé a nyeregcsőre van rögzítve. Gyerekülés márkáink: Polisport, Bellelli, OK Baby Az első gyerekülések 9-15 kg között használhatóak. Egy a bal oldalon található szűrő segítségével pontosan beállíthatják, hogy elől hol szeretnék felszerelni, milyen árban, milyen márkát, illetve milyen színben szeretnék a gyerekülést,
Fontos, hogy a kicsi - bármilyen ügyes is - ne tudja egyedül kikapcsolni. Ezekkel a növényekkel ne hagyd játszani a gyereket Elég egy óvatlan pillanat, és a gyerek szájában köt ki egy mérgező anyagokat tartalmazó levél vagy bogyó. Minél kisebb a gyerek, annál könnyebben megvan a baj. Szülőként mindig légy résen, mit csinál a kicsi, és a következő növényekkel ne engedd őt játszani!