Teljes napfogyatkozás (1995) Total Eclipse Kategória: Életrajz Dráma Romantikus Tartalom: Artur Rimbaud az 1800-as évek egyik legismertebb és legkiemelkedőbb költője volt: zsenialitásáról ódákat zengtek, műveit imádták az emberek, ám kevesen tudják róla, hogy verseinek legjobbjait szinte gyerekként, 15 és 19 éves kora között írta. Rimbaud vidékről Párizsba szökve, kissé naiv, a végletekig romantikus ifjúként a nagyvárost járva keresi más költők társaságát és így hozza össze a sors 1871-ben kora másik irodalmi nagyságával, a megbotránkoztató életet élő Paul Verlaine-nel. A művészpáros kapcsolata rövidesen nem csupán a versek területére terjed ki, hiszen a feleségével folyamatosan kegyetlenkedő mentor, Verlaine, érzelmileg is az ujja köré csavarja a nála tehetségesebb Rimbaud-t. Kettejük viharos szerelmi viszonyát nemsokára az árulás, az erőszak, a testi- és hatalomvágy, a bujaság, a megalázás és féltékenység sötét örvénye húzza mind mélyebbre....
Artur Rimbaud az 1800-as évek egyik legismertebb és legkiemelkedõbb költõje volt: zsenialitásáról ódákat zengtek, műveit imádták az emberek, ám kevesen tudják róla, hogy verseinek legjobbjait szinte gyerekként, 15 és 19 éves kora között írta. Rimbaud vidékrõl Párizsba szökve, kissé naiv, a végletekig romantikus ifjúként a nagyvárost járva keresi más költõk társaságát és így hozza össze a sors 1871-ben kora másik irodalmi nagyságával, a megbotránkoztató életet élõ Paul Verlaine-nel. A művészpáros kapcsolata rövidesen nem csupán a versek területére terjed ki, hiszen a feleségével folyamatosan kegyetlenkedõ mentor, Verlaine, érzelmileg is az ujja köré csavarja a nála… több»
phantomoftardis 2018. március 29., 21:00 Csak wow. Amit a színészek leműveltek ebben a filmben az valami fenomenális. Maga a történet is nagyon érdekes volt -főleg a kis irodalommániás lelkemnek-, nagyon izgalmas volt látni, hogy kb. mi is történhetett a két méltán híres költő között. Mindezek mellett egy nagyon szép és nem hétköznapi szerelmi (de nem a szó hétköznapi értelmében vett jelentésében) történet is látható volt két teljesen más személyiség között. Egész egyszerűen szívbemarkolóan gyönyörű, "ocsmány", de jó film volt. 2 hozzászólás Blissenobiarella 2016. április 13., 18:22 Az egyik kedvenc életrajzi filmem, minden tekintetben kiváló, különösen a színészi alakításokat emelném ki. A mostani újranézés nagy meglepetése az volt számomra, hogy valamiért az emlékeimben hangsúlyosabban maradtak meg az afrikai képek, pedig össz-vissz egy pár perc az egész filmben. Kedves a szívemnek a magyar szinkron is. Alföldi Róbert és Stohl András a kedvenceim közé tartoznak, szerettem őket ebben a filmben is hallgatni.
Nekem ez túl sok volt ahhoz, hogy mindent elfelejtve hamarosan újranézzem. Csak azt sajnálom, hogy voltam olyan bolond, és szinkronosan néztem. Annyira, de annyira nem illet DiCaprióhoz Alföldi Róbert hangja, semmi lelkesedés nem volt benne, és ez jókora adaggal levont a filmélményből. Ezt a hibát teljes mértékben felróvom magamnak, azonban más panaszom nem lehet. Remek film volt, és most hogy már jobban belekóstoltam Leo munkásságába, kénytelen vagyok beismerni, hogy tényleg megérdemli azt a szobrocskát. Mindeddig úgy véltem, csupán túlságosan felfújják ezt a dolgot, de egyet kell értenem az elégedetlenkedőkkel. :) Kitten 2017. január 23., 22:46 Csak két ilyen remek színész – mint DiCaprio és Thewlis – képes a főszereplőket ennyire hitelesen megformálni, ennyire visszataszítónak ábrázolni. Ütős, megrázó film, irodalom órán a többiek közül néhányan alig várták, hogy vége legyen. A homoszexualitással semmi bajom, sőt az egyik nagy kedvencem a téma, viszont a rengeteg gusztustalan, megalázó vagy éppen kegyetlen jelenet engem is felzaklatott.
1962 | Romantikus, Dráma Vittoria több éves együttélést követően elhagyja élettársát, Riccardót. A nő meg van győződve arról, hogy kiüresedett kapcsolatuknak nincs jövője, ezért döntése véglegesnek tűnik. A megfásult, csalódott nő egy nap meglátogatja édesanyját, aki minden idejét a tőzsdén tölti és itt próbálja gyarapítani szerény vagyonát. A lány megismerkedik a jóképű, energikus és magabiztos brókerrel, Pieróval és azonnal megtetszenek egymásnak. A két teljesen...
Verlaine: Nem akartam, bocsáss meg! Rimbaud: Nézd! Verlaine: Ó, Istenem, ölj meg! Lőj le. Lőj le! Rimbaud: Hogy tudnálak, te hülye barom, most lőtted szét a kezem. EBrody 2015. október 16., 16:02 Arthur Rimbaud: Megtaláltam. Paul Verlaine: Mit? Arthur Rimbaud: Az örökkévalóságot. Ott, ahol a nap egybefolyik a tengerrel. október 16., 16:04 Tudod, én önjelölt látnokként vágtam neki az életnek. Világmegváltóként. Az új irodalom megteremtőjeként. De semmi értelme. A világ túl öreg, nincs benne semmi új. Mindent elmondtak már. adrica 2017. március 15., 20:40 MADAME RIMBAUD: Mit jelent ez? Nem értem, mit akarsz ezzel mondani. ARTHUR: Pontosan azt, amit mondtam. Szó szerint. Se többet, se kevesebbet. március 15., 19:02 RIMBAUD: Életemben akkor voltam a legboldogabb, mikor tavaly elszöktem hazulról. Fogalmam sem volt, hová megyek, csak mentem. Soha még olyan hosszú, színes napokat! Csak sose jutottam elég messzire. március 15., 20:44 VERLAINE: Mióta meghalt minden éjjel látom… én nagy és fénylő bűnömet.
Teljes napfogyatkozás Előzetes RENDEZŐ SZEREPLŐK Teljes napfogyatkozás teljes film leírás.. Artur Rimbaud az 1800-as évek egyik legismertebb és legkiemelkedõbb költõje volt: zsenialitásáról ódákat zengtek, műveit imádták az emberek, ám kevesen tudják róla, hogy verseinek legjobbjait szinte gyerekként, 15 és 19 éves kora között írta. Rimbaud vidékrõl Párizsba szökve, kissé naiv, a végletekig romantikus ifjúként a nagyvárost járva keresi más költõk társaságát és így hozza össze a sors 1871-ben kora másik irodalmi nagyságával, a megbotránkoztató életet élõ Paul Verlaine-nel. A művészpáros kapcsolata rövidesen nem csupán a versek területére terjed ki, hiszen a feleségével folyamatosan kegyetlenkedõ mentor, Verlaine, érzelmileg is az ujja köré csavarja a nála tehetségesebb Rimbaud-t. Kettejük viharos szerelmi viszonyát nemsokára az árulás, az erõszak, a testi- és hatalomvágy, a bujaság, a megalázás és féltékenység sötét örvénye húzza mind mélyebbre. EREDETI FILM CÍM Teljes napfogyatkozás HASONLÓ ONLINE FILMEK MAGYARUL!