Yarvi útja talán éppen oda vezet vissza, ahonnan indult: cselszövők, árulók és királygyilkosok közé. A sorozatot maga George R. Martin is ajánlja, a következő szavakkal: "Gyors, sodró történet tele árulással és bosszúval. Már az első oldalon magával ragadott, és nem is eresztett többé. " Maurice Druon regénysorozata, az Elátkozott királyok ma már valódi 20. századi klasszikusnak számít. Az összesen hét kötetre rúgó regényfolyam a XIV. századi Franciaország viselt dolgait meséli el, az utolsó templomos nagymester kínzásától és elégetésétől, illetve Szép Fülöp, a Vaskirály történetétől egészen II. János, az Országvesztő uralkodásáig. Ármány, cselszövés, tragédiák sorozata, a százéves háború kitörése – van itt minden, ami izgalmassá tehet egy történelmi regénysorozatot. Aligha meglepő, hogy George R. Martin az Elátkozott királyok kapcsán is elismerően nyilatkozott: "Higgyenek nekem, az én viszálykodó dinasztiáim nem vehetik fel a versenyt a valóságos királyi házak szövevényével. Akár a történelem, akár a fantasy rajongója, Druon regényfolyama a székhez kötözi majd: ez az igazi Trónok harca. "
Ezzel szemben a sorozatban Robb a volantisi Talisát vette el, aki már nagy hassal vett részt a vörös nászon, ahol őt és születendő gyermekét is megölték, Robb szeme láttára. Fotó: HBO 3. Sansa és Ramsey esete A sorozatban Sansa Stark az egyik legtöbbet szenvedett szereplő. Hozzáadják az őrült Ramsey Boltonhoz, aki rendszeresen megerőszakolja és kínozza őt. Mindez a könyvben nem Sansával történik, ő relatíve jól elvan a Sasfészekben nagynénje irritáló kisfiával és Baelishsel. A könyvben a Lannisterek Aryát ígérik Ramseynek, ám egy Jeyne Poole nevű lányt küldenek oda, azt állítva, ő Arya Stark. Őt kínozza Ramsey, őt menti meg később Theon és Mance Rayder. 4. Plusz-mínusz egy Targaryen-örökös A könyvekben két halottnak hitt Targaryen-örökösből kettő életben van: nem csak Daenerys, hanem unokaöccse, Aegon is, Rhaegar Targaryen fia, aki Elia Martelltől született. (Tehát nem az az Aegon, aki Jon Snow néven Lyanna Starktól született, csak névegyezés van). Aegon a sorozatból egyelőre nemes egyszerűséggel kimaradt, és nem valószínű, hogy ilyen közel a történet végéhez bevezetnék.
A Wall Street Journal -nak sikerült egy komplex interjút készítenie ezen az eseményen a szerzővel - aki kijelentette itt az idő, hogy visszatérjen a munkához. " Most elég sok teher van a vállamon. Ezek közül az elsődleges a sorozat 6. kötete, a 'The Winds of Winter'. Ezt pedig a King Kong követi. " - GRRM azt is elárulta, hogy oldalról-oldalra, mondatról-mondatra, szép lassan halad a munkálatokkal és reményei szerint hamarosan befejezheti azokat. Martin a Trónok Harca sorozat végének lehetséges alakulásáról is beszélt, ami elmondása szerint elég problémás feladat lesz a számára: "Ez az egész, mint falra hányt borsó. Az emberek többsége kérdezget, hogyan fogom befejezni a történetet, hogy fog végződni a show. Tényleg hét kötet lesz? A sorozat hány évados lesz? Lesz Trónok Harca mozifilm? Ezeket a lehetőségeket mind megbeszéltük a sorozat készítőivel. Ebben a pillanatban azonban csakis a 4. évaddal akarunk foglalkozni. Egyenlőre ezt az évadot rendelték be. A HBO még nem rendelte be az 5. évadot. "
2019. nov 05. Véget ért a tévében a nagysikerű Trónok harca, George R. R. Martin viszont továbbra is adós az HBO által adaptált regényfolyama, A tűz és jég dala – elvileg – utolsó két kötetével. Akik egyfajta űrt éreznek emiatt, és szeretnének valami hasonlót olvasni, azoknak négy könyvsorozatot ajánlunk a figyelmébe: két fantasyt és két történelmi szériát. Mark Lawrence regénye, a Tövisek Hercege rövid idő alatt vált kultikus művé, és indította útjára A Széthullott Birodalom trilógiát. A sorozat főszereplőjével nem bánik kesztyűs kézzel a sort: kilencévesen végignézi, ahogy anyját és öccsét meggyilkolják. Tizenhárom évesen már egy vérszomjas rablóbanda vezére. Tizenöt évesen király akar lenni… És ez még csak a kezdet. De bármennyire megingathatatlan is az akaratereje, legyőzheti-e egyetlen fiatalember az elképzelhetetlen hatalommal bíró ellenséget? Jorg Ancrath története minden idők egyik legikonikusabb fantasyjévé vált, Mark Lawrence pedig a zsáner legkiemelkedőbb szerzői között találta magát.
Találgatások már születtek a probléma megoldásáról. A készítők számos lehetőségen gondolkodtak már, hogyan is tölthetnék ki azt az időt, amíg Martin megírja a 6. részt. Felmerült a ma igen divatosnak számító spin-off széria ötlete is, amely hivatott az előzményeket és a kötet mellék cselekményét feldolgozni. Azonban eddigiekben csak felmerült ez a variáció. Egy friss értesülés szerint azonban újabb lehetőség adódott a patthelyzet áthidalására: Guardian nevű lapnak Anne Groell, Martin könyvsorozatának szerkesztője nyilatkozott. Szerinte nem hét könyv készül majd el, hanem nyolc. Igaz, hogy a könyvkiadóval hétkönyves szerződése van a szerzőnek, azonban az elvarratlan szálak miatt és a sztori bonyolultsága miatt több mint indokolt, hogy legyen még egy regény. Forrás George R. Martin beszél a 6. könyvről, az 5. évadról és a folytatásról George R. Martin nem régiben a GOT stábjával együtt részt vett azon a vörösszönyeges eseményen, melyről Bee hozott egy cikket, majd videót is. Az eseményen a 4. évad promóciója mellett interjúkat is készítettek a megjelentekkel.
Összefoglaló A Trónok harca lebilincselő fantasy, amely klasszikus lovagkirályságot tár az olvasó elé: Westeros fölött valaha a sárkánykirályok uralkodtak, ám a Targaryen-dinasztiát 15 évvel ezelőtt elűzték, és most Robert Baratheon uralkodik hű barátai, Jon Arryn, majd Eddard Stark segítségével. A konfliktus középpontjában Deres urai, a Starkok állnak. Olyanok, mint a föld, ahol születtek: makacs, kemény jellemű család. Szemünk előtt hősök, gazemberek és egy gonosz hatalom története elevenedik meg. Ám hamar rá kell ébrednünk, hogy ebben a világban mégsem egyszerűen jók és gonoszok kerülnek szembe egymással, hanem mesterien ábrázolt jellemek bontakoznak ki előttünk különböző vágyakkal, célokkal, félelmekkel és sebekkel. Martin legnagyobb erőssége hogy meg tudja újítani, élettel tölti fel azt a műfajt, amit a sok populáris Tolkien-imitáció évtizedeken át klisék sorozatába fojtva ismételgetett. A jég és tűz dalának első kötete egy világteremtő fantasy eposz nagyszabású felütése.
Szerzői jogi védelem alatt álló oldal. A honlapon elhelyezett szöveges és képi anyagok, arculati és tartalmi elemek (pl. betűtípusok, gombok, linkek, ikonok, szöveg, kép, grafika, logo stb. ) felhasználása, másolása, terjesztése, továbbítása - akár részben, vagy egészben - kizárólag a Jófogás előzetes, írásos beleegyezésével lehetséges.