(Az például, hogy a Közgép Simicska Lajos kizárólagos tulajdonában van, csak 2012-ben derült ki egy Népszabadság birtokába jutott dokumentumból. ) Sokat elárul, hogy bár a mostani tranzakció állítólag nagyjából 60 vállalatot érint, Simicskának a cégregiszter szerint jelenleg csak hét társaságban és azok néhány leányvállalatában van közvetlen tulajdonrésze. Ráadásul a birodalomban eddig is komoly szerepe volt Nyerges Zsoltnak és a másik állandó üzlettársnak, Fonyó Károlynak, a vállalatok egy része az ő kezükben volt korábban is. Abból, amit összeszedtünk, az látszik, hogy az érintett birodalom (legalábbis a könyvek alapján) tízmilliárdokat ér: az együttes nettó eszközérték több mint 50 milliárd forint. Ez is azt a forgatókönyvet valószínűsíti, hogy Nyerges nem magának vásárol, neki ugyanis aligha van ennyi szabad forrása. Nehéz lenne megmondani, hogy jövedelem alapján mennyire lehetne értékelni a vállalatcsoportot, mert a cégek jövedelmezősége a tulajdonosnak a kormányhoz fűződő viszonyától függött az elmúlt években.
Örömmel értesítjük meglévő és leendő ügyfeleinket, hogy hamarosan indul az Amerikai Nagykövetség következő online árverése. Árverés inulása: 2017. október 26-án, csütörtökön. Friss árverések folyamatosan egész évben. Regisztráljon most: Üzleti lehetőségekről itt tájékozódhat. (angol nyelvű oldal) szerző U. S. Embassy Budapest | 2017. október 24. | Témák: Egyéb, Hírek, Kereskedelmi lehetőségek
A 19. század végén a Duna-partot palotasorral szegélyezték. A második világháború után felépült első – ideiglenes – híd, a Kossuth híd a Vízivárosból, a Batthyány térről ívelt át a Duna bal partjára. A városrész néhány kis utcája, műemlék temploma, lakóháza még ma is őrzi a régi idők hangulatát. Fontosabb közterületek [ szerkesztés] A vízivárosi Corvin tér Batthyány tér Bem József utca Bem rakpart Bem tér Clark Ádám tér Csalogány utca Fő utca Széna tér Nevezetességei [ szerkesztés] Alagút (Clark Ádám tér) Budavári sikló (Clark Ádám tér) "0" kilométerkő (Clark Ádám tér) Alsó-vízivárosi Szent Erzsébet-plébániatemplom (kapucinus templom, Fő utca 32. ) Szilágyi Dezső téri református templom Szent Anna-templom (Batthyány tér 7. ) Szent Ferenc sebei templom és egykori ferences kolostor Király gyógyfürdő (Fő utca 82–86. ) Bem József szobra Múzeumok [ szerkesztés] Öntödei Múzeum (Bem József utca 20. ) Források [ szerkesztés] Magyar néprajzi lexikon III. (K–Né). Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai.