A gondolkodó figura a Vénusszal ellentétben már kapható körülbelül 8 ezer forintnak megfelelő jenért. 155 centiméter magas, és elérhető a japán Amazonon. Lehetséges, hogy számos művészetkedvelő furcsán tekint ezekre a szobrokra. Mégis vannak, akik már most kézbe vennének egyet. A klasszikus művészetet ellenben talán nem is lehet más módon eljuttatni a mai emberekhez, mint egy-egy viccesnek tűnő, szórakoztató alkotással, aminek hatására talán az eredeti klasszikus művek alkotói és alkotásai örök érvényűek maradnak. Reméljük, hogy a művészet ilyen irányú terjesztése mindenkit visszavezet az eredeti művek megismeréséhez.
Elterjedt anekdota, hogy a karok akkor törtek le, amikor a franciák a műalkotást elrabolni akaró görög–török banditákkal hadakoztak a tengerparton – sajnos ezt a regényes történetet egyértelműen cáfolja, hogy Voutier a felfedezés után készült, azóta előkerült vázlatain is már megcsonkítva ábrázolja az istennőt. Szoborszerű szépség A műalkotás előbb XVIII. Lajos tulajdonába került, aki a Louvre-nak ajándékozta, ahol hamarosan ki is állították. Jelentőségét az is növelte, hogy ezekben az években Párizs számtalan páratlan műalkotásról volt kénytelen lemondani. Napóleon veresége után ugyanis a francia csapatok hódításai nyomán összerabolt kincsek jó részét vissza kellett juttatni korábbi tulajdonosaiknak – csak a témánál maradva: a Belvederei Vénusz Rómába, a Medici Vénusz Firenzébe került vissza. A Louvre új lakója mind méreteiben, mind szépségében felülmúlta az elveszetteket, de a francia tudósok azért biztos, ami biztos megpróbálták egy híres művész, Praxitelész vagy Pheidiasz keze munkájaként azonosítani.
A szövegben itt egy olyan héber szó áll, amit "sugárzásnak" és "szarvnak" is fordíthatunk. (Forrás:) Ajánló Ajánló
Herczeg Ferenc: A Milói Vénusz karja/A cserebőrűek (Singer és Wolfner Irodalmi Intézet, 1936) - Regény/Elbeszélés Kiadó: Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Kiadás helye: Budapest Kiadás éve: 1936 Kötés típusa: Aranyozott gerincű kiadói vászonkötés Oldalszám: 205 oldal Sorozatcím: Herczeg Ferenc válogatott munkáinak emlékkiadása Kötetszám: 27 Nyelv: Magyar Méret: 19 cm x 13 cm ISBN: Megjegyzés: Az első kötéstáblán aranyozott domornyomásos illusztráció található. Nyomtatta Budapesti Hirlap nyomdája. Két mű egy könyvben. Előszó Részlet a könyvből: "Bálna- és fókaformájú, mozdulatlan kék felhők feküdtek az ég alján. Az égiháború halottjai. Délután zápor esett, az útszéli árkok most is teli voltak még vízzel, a levegő... Tovább Tartalom A milói vénusz karja 1-169 A cserebőrűek 1-36 Nincs megvásárolható példány A könyv összes megrendelhető példánya elfogyott. Ha kívánja, előjegyezheti a könyvet, és amint a könyv egy újabb példánya elérhető lesz, értesítjük. Előjegyzem