Az általuk létrehozott Sztalker Csoport többször is bizonyított, de a MITEM-en bemutatott Woyzeck után a nemzetközi színházi szakma is áradozott tehetségükről, eredetiségükről, dinamizmusukról. Carpe diem! A világirodalom egyik leghíresebb regényét álmodta színpadra ifj. Miklós és Kovács Adrián Fotó: Dömölky Dániel/Vígszínház Nem kétséges, hogy a Vígszínház okosan kockáztatott, és eddig nyert. Ezek a még mindig harminc alatti művészek nem egyszerűen jó előadásokat hoztak létre, s alázatosan alkalmazkodtak a társulat igényeihez, hanem felfrissítették a Víg és a Pesti Színház közönségét. A fiatalok körében trendi lett a Szent István körútra vagy a Váci utcába jegyet váltani. És csodák csodájára nem maradt el a törzsközönség sem: az idősebb generáció is magáénak tekinti ifj. Vidnyánszkyékat. Ezek után nem meglepő, hogy A nagy Gatsby – az utóbbi évek talán leglátványosabb és legdrágább produkciója – szabad utat és minden támogatást megkapott. Az irodalmi alapanyag – a regényt eddig hatszor filmesítették meg, legutóbb Leonardo DiCaprióval a címszerepben – eleve sikert ígért, még akkor is, ha az alkotók hangsúlyozták, nem az amerikai elveszett nemzedék mindössze negyvennégy évet élt, legendás alkotójának, F. Scott Fitzgeraldnak a szövegét viszik színre, hanem a mű nyomán készítettek el egy mai színpadi változatot.
18/2020. (V. 5. ) önkormányzati rendelet Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata 2019. évi költségvetésének végrehajtásáról Győr Megyei Jogú Város Polgármestere a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva – tekintettel a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11. ) Korm. rendelettel elrendelt veszélyhelyzetre – az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: I. Fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya 1. § E rendelet hatálya kiterjed a) Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) intézménye – ide nem értve a b) pontot – (a továbbiakban együtt: intézmény), b) Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala (a továbbiakban: Polgármesteri Hivatal, valamint az a) és b) pont együtt: költségvetési szerv) és c) az Önkormányzat költségvetésének (a továbbiakban az a)-c) pont együtt: 2019. évi költségvetés) végrehajtására.
Az olvasottság nem publikus. Október 26-án mutatja be az Orlai Produkciós Iroda Daniel Glattauer Párterápia című darabját Mészáros Máté, Balla Eszter és Debreczeny Csaba főszereplésével, Znamenák István rendezésében a Belvárosi Színházban. Évek óta játsszák Daniel Glattauer előző művét, a Gyógyír északi szélre előadást a Belvárosi Színházban. A darab már több, mint százszor tárta a nézők elé két ember megismerkedésének kalandos és humoros történetét. Most tovább lép a szerző, a Párterápia házaspárjának életéből már rég eltűnt az első évek izgalma. Ismerős a helyzet: valami végleg elveszett, és mielőtt végleges döntést hozna, egy utolsó kísérletképpen szakemberhez fordul a férfi és a nő. Az orvos munkához lát, frenetikus helyzetek, mulattató fordulatok és meglepetések során ismerjük meg már nem is csak a páciensek, hanem maga a pszichiáter életét is. Glattauer vígjátéka nagy emberismerettel és virtuozitással sodorja nézőjét a hősökkel együtt a jövő meglepetései felé. Az előadást először júliusban mutatták be a Szentendrei Teátrum és Nyár keretében, most a fővárosban is debütál a produkció.
Budapest, XIV. kerület Róna utca | Otthontérkép - Eladó ingatlanok Otthon térkép Az ingatlan már elkelt archiv hirdetés 1 fotó Térkép 1 fotó Térkép Az általad keresett ingatlan már gazdára talált, vagy más okból törölte a feltöltő. Eladó lakás Budapest, XIV. kerület Róna utca Eladó lakások Budapest XIV. Kerület XIV. Kerület Eladó lakások 61 m 2 alapterület 1 és 2 fél szoba tégla építésű Jó állapotú összkomfortos gáz (cirko) délnyugati tájolás Tulajdonostól Épület emelet: 3. Épület szint: 4. emelet francia erkély parkolás utcán, közterületen Hirdetés Környék bemutatása Eladó lakások Budapest XIV. Kerület Eladó lakások Kiemelt ingatlanhirdetések Nézd meg a kiemelt ingatlanhirdetéseket Böngéssz még több ingatlan között! Ingatlanhoz kapcsolódó hasznos szolgáltatások (Hirdetés) Budapest, XIV. kerület Róna utca 61 m 2 · 1 és 2 félszobás · tégla építésű · jó állapotú Lépj kapcsolatba a hirdetővel magánszemély Polgári Ágnes