Feltételes közbeszerzéseket írnak ki: csak akkor adják oda a támogatást, ha barát nyeri el a pályázatot. " "KÜLÖNÖSEN FONTOS, HOGY NÖVELJÜK AZOKNAK AZ ALAPOKNAK A SZÁMÁT, AHOVA A TELEPÜLÉSEK KÖZVETLENÜL PÁLYÁZHATNAK TÁMOGATÁSÉRT. CSÖKKENTENÜNK KELL A MAGYAR KORMÁNYTÓL VALÓ KISZOLGÁLTATOTTSÁGOT, ÉS EL KELL KERÜLNÜNK AZT, HOGY A MAGYAR EMBEREKET BÜNTESSÉK" – hangsúlyozta Nemény András, Szombathely közös ellenzéki polgármesterjelöltje. Fekete Zsolt és Csige Tamás, Salgótarján és Hajdúdorog polgármesterei, akik októberben újra indulnak a címért, már konkrét programötleteket vittek Brüsszelbe, mivel úgy érzik, hogy a jelenlegi pályázati rendszer túlságosan behatárolja a projekteket. Fekete komplex szociális ellátórendszert építene fel az uniós támogatásból, Csige pedig a "szépkorúak lakóparkját" építené meg. Az uniós döntéshozók jelenleg is dolgoznak a következő, 2021-27-re vonatkozó keretköltségvetési cikluson. Ujhelyi szerint "igenis van esély arra, hogy kibővítik a települések számára közvetlen pályázható források rendszerét.
A koronavírus-járványnak leginkább kitett turisztikai ágazatot, a kereskedelmi és egyéb más szálláshelyeket 2020. április végétől további adóintézkedések segítik. A szálláshelyeket meglátogató vendégeknek 2020. december 31-éig nem kell megfizetni az idegenforgalmi adót, mert azt az állam megfizeti helyettük. Tovább >
A Tiszán Tiszalökig, illetve Kisköréig elsőfokú készültségi szintet meghaladó vízállások várhatóak - közölte a Országos Vízügyi Főigazgatóság. Katonai menetoszlopok közlekedésére kell számítani az ország több helyszínén - közölte a Honvédelmi Minisztérium. Szombattól 30 kilométer/órára csökken a megengedett sebességhatár a Lánchídon. Labdarúgó NB I: Mezőkövesd - Debrecen 0:1; Kisvárda - Puskás Akadémia 1:1; Budapest Honvéd - Kaposvár 4:2; Paks - Diósgyőr 4:2 További két évig Erste Ligának hívják a magyar bázisú jégkorongbajnokságot - jelentette be a pénzintézet és a magyar szövetség. A tervek szerint augusztus elsejétől korlátozott számban ismét bemehetnek nézők az osztrák labdarúgó-bajnokság mérkőzéseire.
Kormánypárti, ellenzéki és független polgármesterjelöltek is ígéretet tettek a szociális szolgáltatások bővítésére azután, hogy a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és a Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület nyílt levélben fordult hozzájuk. Válaszaikban legtöbben a házi segítségnyújtás bővítését említik, de más formában is segítenék azokat, akik gyermeküket vagy idős hozzátartozójukat ápolják otthon, illetve azokat, akiknek fogyatékosságuk vagy betegségük miatt támogató szolgáltatást, segítőt kell igénybe venniük a mindennapi életükhöz. Az önkormányzati választás lehetőséget ad arra, hogy felhívjuk a polgármesterjelöltek figyelmét: ők is tehetnek azért, hogy 24 órában elérhető segítséget kapjanak az érintettek. A nyílt levélre már több mint húsz jelölt válaszolt, és az abban foglalt nyilatkozat aláírásán túl is jelezték, hogy fontosnak tartják a kérdést. A jelöltek nagy része egyetértett a nyilatkozattal, amelyben a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás kiterjesztése, krízishelyek kialakítása, nappali ellátó intézmények létrehozása és a személyi segítő szolgáltatások 24 órás ügyeleti rendszerének kialakítása is szerepel.
2019. július 10. "Mindketten jó témákhoz nyúlunk, a megközelítésünk más" Előválasztáson dől majd el, hogy Baranyi Krisztinát vagy a Jancsó Andreát indítja-e az ellenzék a IX. kerületben. Személyes vitáikról, terveikről, esélyeikről is… 2019. 07. 10. 07:30 Ferencváros ellenzék előválasztás polgármesterjelöltek 2019. március 08. Megvan a közös ellenzéki polgármesterjelölt Újbudán és a Terézvárosban is A XI. kerületben, a belvárosban és Siófokon is megállapodott abban az ellenzék, hogy egy politikus indulhat a kormánypárti aspiránssal szemben – tudta meg a Népszava. 2019. 03. 08. 13:34 önkormányzati választás 2014. szeptember 10. Ellenzéki oldalon az MSZP állította a legtöbb polgármesterjelöltet Az ellenzéki erők közül az MSZP állította, illetve támogatja a legtöbb polgármesterjelöltet - közölte az MSZP önkormányzati jelöltállítással és a kampány… 2014. 09. 17:44 MSZP Márton Roland polgármesterjelöltek
Az anyagot közösen hirdetem meg a változást akaró ellenzéki pártokkal és civil szervezetek szövetségével, és talán mondhatom, hogy közösen azzal a sok pécsi polgárral, akik megtiszteltek bizalmukkal és hozzám fordultak gondolataikkal. Mindenki Pécsért! Péterffy Attila A pécsi polgármesterjelölt Mindenki Pécsért Egyesület
Az ötpárti közös jelölt Péterffy Attila, a pécsi erőmű korábbi igazgatója lesz.
A Soros György által kezdeményezett úgynevezett örökkötvényről is várja a magyarok véleményét a kormány a nemzeti konzultáció keretében – közölte Kovács Zoltán államtitkár. Megalakult a Gazdaságvédelmi operatív törzs. A Gazdaságvédelmi operatív törzs célja a magyar gazdaság növekedési pályára állítása, ezért azonosítja és felszámolja azokat az adminisztratív szabályokat, bürokratikus terheket, amelyek fékezik a gazdaságot - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter. A vásárlókat és jogkövető vállalkozásokat védi a fogyasztóvédelmi törvény, valamint a szavatosság és jótállás szabályainak módosítása - hangsúlyozta Cseresnyés Péter államtitkár. Lezárult a Magyar Falu program pályázatának első része, amely keretében 750 település tud orvosi eszközöket beszerezni és rendelőket felújítani - jelentette be Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak intézményük jövőjét érintő követelései visszalépést jelentenének az egyetem jelenlegi helyzetéhez és ahhoz az állapothoz képest is, amit az új fenntartói modell hozna – mondta Palkovics László miniszter.
Polgármesterjelöltek - Infogram
A magyar településeket közvetlenül támogató uniós forrásokról tárgyaltak ellenzéki polgármesterjelöltek Brüsszelben. Frans Timmermans uniós biztos egyetért velük abban, hogy a fenntarthatóság érdekében változtatni kell a régi szabályokon. Négy európai uniós biztossal és magyar európai parlamenti képviselőkkel is találkoztak ellenzéki polgármesterjelöltek szerdán Brüsszelben, hogy az önkormányzatok számára közvetlenül elérhető pályázati lehetőségekről tárgyaljanak. Céljuk az, hogy csökkentsék a magyar kormánytól való kiszolgáltatottságot, és "arra költhessék az uniós forrásokat, amire valóban szükség van. " A közös ellenzéki polgármesterjelöltekből álló csapat az energiaügyekért, környezetvédelemért és egészségügyért felelős uniós biztosok mellett Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság minőségi jogalkotásért és jogállamiságért felelős alelnökével is tárgyalt. Timmermans, aki a következő ciklusban várhatóan egy zöldebb és energiahatékony Európáért fog dolgozni, azt mondta: "változtatni kell a régi szabályokon, és több forrást kell biztosítani a fenntarthatóság jegyében a helyi döntéshozatalnak. "