A munkáltató többször próbálkozott a személyes, illetve telefonon történő megkereséssel, sajnos sikertelenül. Úgy gondolta, hogy a mai modern világban, amikor szinte minden embernek van mobiltelefonja igazán nem fáradtság hat számot tárcsázni és a hiányzás okát, - még ha ilyen súlyos betegségről van is szó ami az orvosi papírokból kiderült – telefonon közölni a munkáltatóval. Úgy gondolta, hogy a Kft-t jelentős erkölcsi és anyagi veszteség érte a felperes távolmaradása miatt, mert ebben az időszakban volt esedékes egy APEH adóvizsgálat, ÁFA bevallás, kontroll adatszolgáltatás, banki jelentés és féléves beszámoló elkészítése. • A munkavállaló munkavégzési, valamint együttműködési kötelezettségéből következik, hogy akadályoztatását, különösen a keresőképtelenséget a munkáltató tudomására kell hoznia. Az ügyvezető úgy gondolta, hogy mivel a felperes már több éve cége alkalmazottja tisztában van a törvényi követelményekkel és a helyi szokásokkal, annál is inkább mivel egy könyvelőnek a munkaköréhez kapcsolódik az is, hogy tudja, hogy a táppénzes papírokat a TB ügyintéző kollegája részére kell leadni.
• Az alperes ügyvédje kérte a bíróságot, hogy hallgasson meg két tanút is, mert tudomásukra jutott, hogy az felperes a fenti táppénzes időszakban keresőképtelensége alatt saját cégének az ügyeit intézte a munkáltató irodája előtt. A tanúk vallomásai • Tatai Piroska tanúvallomása következett. A tanú ismertette, hogy a kérdéses időszakban az irodaház előtt találkozott Horváth Évával és rövid ideig beszélgettek. A tanú rákérdezett, hogy dolgozni megy –e, de a felperes közölte, hogy betegállományban van, de az egyik ügyfelével fontos találkozója van és őt várta az irodaház előtt. Röviden beszélt arról, hogy kórházban volt, és csak most kezd javulni az állapota, rendszeresen gyógyszert szed és orvosi felülvizsgálatra jár. • Dr Tóth Jakab bíró megköszönte a tanú vallomását és megkérdezte, hogy van –e még az ügyhöz kapcsolódóan más mondanivalója –e. • Tatai Piroska tanú: Közölte, hogy más mondanivalója nincs. • Dr Tóth Jakab bíró szólította a másik tanút Kovács Kálmánt. • Megkérdezte a tanút, hogy ismeri –e a tényállást.
Hungarian to English translations [PRO] Law/Patents - Law: Contract(s) Hungarian term or phrase: rendes felmondás, rendkívüli felmondás Tudom, hogy volt már kérdés, de nem érzem úgy, hogy a válasz az igazi... A konkrét szövegkörnyezetem: "bármely félnek lehetősége van a konzorciumból történő kiválásra, 3 hónapos rendes felmondással" és "a konzorciumból rendkívüli felmondással történő kiválásra kizárólag szerződésszerű teljesítést ellehetetlenítő súlyos szerződésszegés esetén van lehetőség" Köszönöm előre is a gyors segítséget! Bernadett Horváth Hungary Local time: 17:10 English translation: termination by ordinary notice/extraordinary notice Explanation: lehet ordinary és extraordinary termination is, de a fentit javallanám, ha még nem késő, a force majeure-t ebben belekeverni elég meredek - az EUR-lex-en érdemes a szövegkörnyezetet is figyelembe venni. -------------------------------------------------- Note added at 9 hrs (2011-05-17 18:23:28 GMT) -------------------------------------------------- a disciplinary dismissal munkavállaló esetében értelmezhető, konzorciumból való kilépés esetén nagyon rossz ötlet így fordítani.
Röviden előterjesztette a tényállást. Horváth Éva könyvelő a továbbiakban felperes munkaviszonyban állt az ELT Kft-nél 2000. április 18-tól 2005. február 15-ig mint a cég könyvelője. A felperes munkaviszonyát a munkáltató rendkívüli felmondással 2005. február 15-én megszüntette. Az indoklás szerint a könyvelő a megelőző két hónapban több mint két hétig engedély nélkül szabadságot vett igénye a munkáltató utasítása ellenére, a munkavégzési kötelezettségét nem teljesítette, és a könyvelési anyagokat a munkahelyéről kivitte. Ezalatt az idő alatt munkavégzésre nem jelentkezett, a munkáltató részéről elérhetetlen volt. A munkáltató továbbiakban alperes 2005. február 15-én a sikertelen próbálkozások után Horváth Éva munkaviszonyát rendes felmondással megszüntette és a részére járó munkabért átutalta, a munkaviszony megszüntetéséről szóló iratokat a felperes részére ajánlott tértivevényes levélben még aznap megküldte. • Horváth Éva 2005. február 22-én keresetet nyújtott be a Veszprémi Munkaügyi Bírósághoz és kérte a bíróságot, hogy a munkakörébe helyezze vissza, mert úgy érzi, hogy a munkaviszonya megszüntetése jogellenes volt.
Home Munkaviszony felmondasa minta Munkaviszony felmondasa minta keyword after analyzing the system lists the list of keywords related and the list of websites with related content, in addition you can see which keywords most interested customers on the this website Keyword Suggestions Notice! No data available for this site. ( Please select at least 2 keywords) Domains Actived Recently Websites Listing We found at least 10 Websites Listing below when search with munkaviszony felmondasa minta on Search Engine Munkavállalói Felmondás Minta - Töltsd le INGYEN... Találtál egy új munkahelyet, vagy csak szeretnél elmenni a cégtől? Töltsd le az ingyenes munkavállalói felmondási mintát, írd át a saját és a munkaadód adatait és már nyomtathatod is! (Kattints a képre a nagyobb méretért! ) Töltsd le a felmondási mintát Word formátumban ide kattintva! DA: 16 PA: 50 MOZ Rank: 67 Felmondás minta letöltése Felmondás minta letöltése munkavállalók és munkáltatók részére Microsoft Word kiterjesztésben.
• Kovács Kálmán tanú közölte, hogy csak Horváth Éva elbeszéléséből ismeri az ügyet, ezért kérte a bírótól a rövid tájékoztatást. Kovács Kálmán tanú elismerte, hogy az adott időpontban találkozott Horváth Évával a munkahelye előtt, mert ő volt az az ügyfél akire a felperes várt. Halaszthatatlan üzleti ügyben beszélt meg találkozót a felperessel és mivel ő csak aznap jött meg külföldről a felperesnek nem állt módjában az üzleti megbeszélést lemondani. • Dr Tóth Jakab bíró megkérdezte a tanút, hogy tudta –e hogy a felperes táppénzes állományban van? • Kovács Kálmán tanú azt válaszolta, hogy azt tudta, hogy a felperes hosszabb ideig beteg volt, de azt nem tudta, hogy akkor is táppénzes állományban volt. A beszélgetés szigorúan az ő üzleti ügyeire korlátozódott és nem is tartott tovább kb. mint 20 perc. Aztán sietett ügyeit intézni és ő azt sem vette észre, hogy Horváth Éva nem a munkahelyére megy be. • Dr Tóth Jakab bíró megkérdezte a tanút hogy van –e még valami mondanivalója az üggyel kapcsolatban.
Ez a megszüntetési mód a munkavállaló számára is kedvező, mivel ekkor általában a munkáltató nagyobb juttatásban részesíti, mint más munkaviszony megszüntetési... DA: 17 PA: 44 MOZ Rank: 61 A munkaviszony megszűnése, megszüntetése - Felmondás... A munkaviszony megszűnésének és megszüntetésének esetei, a felmondás, a felmondási idő, az azonnali hatályú felmondás (korábban rendkívüli felmondás), a végkielégítés és a csoportos létszámcsökkentés szabályai. DA: 17 PA: 21 MOZ Rank: 38 Munkáltatói felmondás minta 2020: letölthető a... Munkáltatói felmondás minta 2020: itt letölthető a szabályszerű munkáltatói felmondólevél minta doc (Word) és pdf formátumban. Munkáltatói felmondás esetén mennyi végkielégítés és felmondási idő jár a munkavállalónak? A munkáltató részéről próbaidő alatt is fel lehet mondani. A munkáltatói (rendes) felmondás helyett gyakran közös megegyezéssel jön... DA: 11 PA: 43 MOZ Rank: 54 Felmondás közös megegyezéssel minta 2020: szabályok és... Felmondás közös megegyezéssel minta 2020: szabályok és felmondó levél minta letöltése doc vagy pdf formátumban.
• A bíró kérte a felperest, illetve ügyvédjét, hogy tegye meg a saját észrevételeit. A felperes • Dr Kovács Ágnes ügyvéd a felperes Horváth Éva képviseletében az alábbiakat adta elő: • Ügyfele 2000. február 15-ig állt az ELT Kft-nél munkaviszonyban, mint a cég könyvelője. Ezalatt a közel 5 év alatt a munkájával kapcsolatban semmiféle fegyelmi probléma nem merült fel, legalábbis ügyfele nem tudott róla. 2005. január végén a felperes súlyos influenzát kapott, ami hosszas kórházi és otthoni kezelést igényelt. Mivel a felperes egyedül élt ezért munkáltatóját nem tudta értesíteni a hosszantartó betegségről, csak a munkaviszonya megszüntetése után tudta bemutatni a szükséges orvosi és kórházi papírokat. • A felperes nem vitatta, hogy a rendkívüli felmondás közléséig távol volt a munkahelyétől, munkavégzésre nem jelentkezett, távolmaradását igazolta, ezért a munkáltató nem tudhatta, hogy távollétének mi volt az oka. Az alperes • Dr Kovács Gábor ügyvéd az alperes képviseletében az alábbiakat adta elő.
Minden jog fenntartva © 2020, GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!