A MEKHR hatálybalépése - 2017. november 9. - előtt benyújtott Metár kérelmekre a 17/2016. MEKH rendelet szerinti feltételek vonatkoznak. A változások a korábbi kötelező átvételi rendszer (KÁT) keretében elnyert támogatási jogosultságokat sem érintik. Összefoglalva nézzük át a legfontosabb kérdéseket: gosultság a METÁR támogatásra A METÁR keretében a villamos energiát megújuló energiaforrásból előállító erőművek támogathatóak, kivéve a háztartási méretű kiserőműveket, amelyekre továbbra is a "szaldó elszámolás" vonatkozik. A vegyes tüzelésű, illetve hulladékot égető erőművek a megújuló energiaforrásnak minősülő részre (tüzelőhő arányosan)2 kaphatnak csak támogatást. METÁR támogatásban olyan villamosenergia-termelés részesülhet, amely új beruházáshoz kapcsolódik és a beruházás kivitelezése a támogatás igénylésekor még nem kezdődött meg. Olyan meglévő erőműegységek is igényelhetnek támogatást, amelyek jelentős – az eredeti kezdeti beruházási költség 50%-át meghaladó költségű – felújításon vagy fejlesztésen esnek át.
Zöldbizonylat rendszer Ennek a lényege, hogy minden megújuló energiát termelő egység a megtermelt megawattórák után meghatározott számú zöldbizonylatot kap, amit aztán értékesíthet. A bizonylatok száma függ attól, hogy a termelő egység milyen technológiával, milyen energiaforrással működik. A rendszer Romániára jellemző, ahol a zöldenergia termelők az itteni piacon értékesíthetik a zöldbizonylatokat. A beruházók ezen keresztül tudják fedezni költségeiket. Az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) az Európai Bizottság által jóváhagyott támogatási rendszerben minimum 27 eurós és maximum 55 eurós értékesítési árat határozott meg a zöldbizonylatokra. Az energiakereskedőknek a hatóság meghatározza, hogy mennyi ilyen bizonylatot kell megvásárolniuk a közvetített energia mennyisége alapján. Ha ezt nem tartják be, minden egyes meg nem vásárolt bizonylatra büntetést szabnak ki. Közvetlen beruházástámogatás Ennek a módszernek a leggyakoribb formája a vissza nem térítendő beruházás támogatás, amikor az állam a beruházás összegének egy bizonyos részét visszafizeti a beruházónak.
2017. január 1-jével életbe lépett a megújuló energiaforrásból előállított villamos energia támogatására szolgáló METÁR rendszer. METÁR támogatásban – a barna prémiumot és a háztartási méretű kiserőműveket kivéve – olyan megújuló villamosenergia-termelés részesülhet, amely új beruházáshoz kapcsolódik és a beruházás kivitelezése a támogatás igénylésekor még nem kezdődött meg. A vegyes tüzelésű, illetve hulladékot égető erőművek a megújuló energiaforrásnak minősülő részre kaphatnak csak támogatást (tüzelőhő arányosan). A METÁR rendszerben az új beruházásra támogatást jelenleg csak pályázati eljárás keretében kiosztott zöld prémium típusú jogosultság formájában lehet igényelni. A prémium típusú rendszerben a termelő maga értékesíti a villamos energiát, a támogatást pedig a piaci referenciaár felett kapja. A prémium típusú rendszerben a termelőknek viselniük kell a menetrendtől való eltérés költségeit. A pályázatok kiírásáról az energiapolitikáért felelős miniszter dönt. A pályázatok kiírója és lebonyolítója a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
Pályázó nyilatkozata tényleges tulajdonosairól Pályázó nyilatkozata az igénybe vett egyéb állami támogatásra vonatkozóan Beküldendő csatolmányok Ajánlati biztosíték nyújtása bankgarancia formájában. A biztosíték a beruházási összeg 1, 5%-a, mely a pályázat lezárása után feloldásra kerül. Microsec e-Szignó programmal és közjegyzői tanúsítvánnyal védett bontási dokumentum, mely tartalmazza az ajánlati árat Ft/kWh mértékegységben. Pályázatok elbírálása, értékelése Ajánlati árak egyezése esetén az elbírálási preferencia sorrendje: 1. Korábbi, már hasznosítatlan ipari területre értéknövelés céljából tervezett, úgynevezett barnamezős beruházások 2. Nagyobb beépített névleges teljesítmény 3. Beküldés sorrendje A bizottság a benyújtási határidőt követő 4 hónapon belül kihirdeti a nyertes, elutasított és érvénytelen pályázatokat. A nyertesekre vonatkozóan egyedi határozatban megállapítja az induló támogatási árat, a támogatandó mennyiséget és a támogatás időtartalmát. A nyertes pályázók számára teljesítési biztosíték adása szüksége s. A teljesítési biztosítéknak banki lekötés formájában kell rendelkezésre állnia, ezt a határozat véglegessé válásától számított 30 napon belül kell igazolni.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal 2019. szeptember 2-án tette közzé az első METÁR zöld prémium támogatási pályázatát megújuló energiaforrásból előállított, közcélú hálózatba betáplált villamos energia számára. A zöld prémium rendszer azon új beruházók számára nyújthat termelt energia mennyiségén alapuló, piaci prémium támogatást, melyek 0, 3 MW-nál nagyobb, legfeljebb 20 MW beépített teljesítményű erőműegység építését tervezik. A pályázat fontos lehet azoknak a beruházóknak, akik naperőmű telepítésére alkalmas, potenciálisan hasznosítható (akár mezőgazdasági) földterülettel rendelkeznek. termelőként kívánnak megjelenni a magyar napelem piacon és értékesíteni kívánják a megtermelt energiát. A zöld prémium típusú támogatás azt jelenti, hogy a termelők pályázati eljárásban vesznek részt, amiben induló támogatási ajánlataik alapján versenyeznek egymással. A megtermelt villamos energia értékesítése a termelő feladata. A kiegyenlítő energia okozathelyes megállapítása és elszámolása érdekében a termelőnek csatlakoznia kell egy mérlegkörhöz vagy alapíthat saját mérlegkört is.