Olyan modern fény- és hangtechnikai eszközök kerülnek felszerelésre, melyek kielégítik a kor követelményeit. Kényelmes, meleg színekbe öltöztetett, időtálló székekre cserélik a hetvenes évekből ránk maradt, megkopott ülőalkalmatosságokat. Az új, hangulatos környezet kialakítása szem előtt tarja majd a mozgáskorlátozottak igényeit is.
A nyolcvanas években az Interpop fesztivál népszerűsítette a színpadot, melyen számos későbbi ismert énekes és zenekar szerepelt. Többek között: Zoltán Erika, Zámbó Jimmy, Napoleon Bulvard, Z'ZI Labor, Pa-dö-dö. Az ezredfordulót követően a színpad állapota már nem felelt meg a kor igényeinek, teljes körű felújítása vált szükségessé, mely munkák 2010-ben elkezdődtek.
A SzínPart 2020 nyarától újra várja vendégeit! A siófoki Jókai park mellett található a Balaton legrégebbi szabadtéri színpada Kálmán Imre Szabadtéri Színpad, melyet a város szülöttéről, a nagyszerű operett zeneszerzőről neveztek el. A Siófoki Szabadtéri Színpad építése 1949-ben kezdődött meg, a hajdani Dimitrov parkban, hiszen már akkoriban igen nagy volt az igény a nyári szabadtéri játékok műsoraira. A színpadot Varga Mátyás, Kossuth-díjas építész tervezte, és az egész igen alacsony költségvetésből épült fel. Örömmel fogadta mindenki, még maga Kálmán Imre is, aki a névadója lett az építménynek. Meg is hívták, hogy szülővárosa és a Balaton első szabadtéri színpadán vezényelje le az oly sikeres Csárdáskirálynő előadását, ám sajnos politikai, hidegháborús okok miatt a zeneszerző nem tudott ennek a kérésnek eleget tenni. Sajnálatos módon pár év múlva 1953-ban, Párizsban elhunyt. A színpad a működése során többször is megújult, az egyik ilyen fontos időszak a 70-es években volt. Ekkor annyira népszerű volt, hogy a Magyar Televízió a Táncdalfesztivált is innen közvetítette, illetve innen indult útjára a Halló itt Balaton, amelyben olyan híres előadók kezdték pályájukat, mint: Koós János, Kovács Kati, Korda György, Hofi Géza.
00 Herskó János: Két emelet boldogság (fekete-fehér, magyar vígjáték, 1960. 96 perc) Június 23. 00 Kalmár László: Sziámi macska (fekete-fehér, magyar vígjáték, 1943. 88 perc) Június 27. 00 Gertler Viktor: Noszty fiú esete Tóth Marival (fekete-fehér, magyar filmdráma, 1960. 96 perc) Június 28. 00 Kern András: Sztracsatella (színes, magyar filmszatíra, 1995. 99 perc) Június 29. 00 Keleti Márton: Csodacsatár (fekete-fehér, magyar vígjáték, 1956. 90 perc) A filmvetítések ingyenesen látogathatóak.
A siófoki Jókai park mellett található a Balaton legrégebbi szabadtéri színpada Kálmán Imre Szabadtéri Színpad, melyet a város szülöttéről, a nagyszerű operett zeneszerzőről neveztek el. A Siófoki Szabadtéri Színpad építése 1949-ben kezdődött meg, a hajdani Dimitrov parkban, hiszen már akkoriban igen nagy volt az igény a nyári szabadtéri játékok műsoraira. A színpadot Varga Mátyás, Kossuth-díjas építész tervezte és az egész igen alacsony költségvetésből épült fel. Örömmel fogadta mindenki, még maga Kálmán Imre is, aki a névadója lett az építménynek. Meg is hívták, hogy szülővárosa és a Balaton első szabadtéri színpadán vezényelje le az oly sikeres Csárdáskirálynő előadását, ám sajnos politikai, hidegháborús okok miatt a zeneszerző nem tudott ennek a kérésnek eleget tenni. Sajnálatos módon pár év múlva 1953-ban, Párizsban elhunyt. A színpad a működése során többször is megújult, az egyik ilyen fontos időszak a 70-es években volt. Ekkor annyira népszerű volt, hogy a Magyar Televízió a Táncdalfesztivált is innen közvetítette, illetve innen indult útjára a Halló itt Balaton, amelyben olyan híres előadók kezdték pályájukat, mint: Koós János, Kovács Kati, Korda György, Hofi Géza.
A nyolcvanas években az Interpop fesztivál népszerűsítette a színpadot, melyen számos későbbi ismert énekes és zenekar szerepelt. Többek között: Zoltán Erika, Zámbó Jimmy, Napoleon Bulvard, Z'ZI Labor, Pa-dö-dö. Az ezredfordulót követően a színpad állapota már nem felelt meg a kor igényeinek, teljes körű felújítása vált szükségessé. A Siófoki Szabadtéri Színpad 2010-es teljes felújítása 2010 tavaszán meg is kezdődtek a szabadtéri felújítási munkálatai, mellyel lehetővé válik egy komoly technikai hátteret biztosító új európai szintű szabadtéri színpad kialakítása. A megújítás teljes egészében júliusra készült el, amikor elsőként a Stefánia Fesztivál programjai kaptak színteret a megszépült modern színpadon. Amire a felújítás után láthatunk, új technikai épületek és öltözők, új vizesblokk, nagyobb födémes színpadtér, modern hang- és fénytechnika, új design, amely nem csak a szemnek tetszetős, de a kényelmet is biztosítja. A színpad sokoldalú funkcionalitása biztosítja, hogy szinte mindenféle rendezvénynek kellemes és alkalmas környezet biztosítson, így a színházi és zenés előadások után, a mozi műsorok, a sportgálák és más színpadot igénylő rendezvények is helyet kaphatnak.
Egy véletlen folytán ez is rendelkezésre állt, ugyanis feketézőket füleltek le a Sió-hídnál, akiktől a 20 mázsa lisztet lefoglalták és az illetékes szervek engedélyével felhasználták a nemes célra. A mérnökök '49 nyarán hosszas próbák után meghatározták a színpad fekvését. Megkezdődhetett az építkezés, melynek végén betonlábas, deszka ülésű és támlájú padokat és a színpad deszkalapjait vásárolták meg - szintén a sóder árából. A színpadot Kálmán Imréről nevezték el és a művészt is meghívták, hogy vezényelje a zenekart híres operettjének, a Csárdáskirálynőnek előadásán. A város híres zeneszerző fia sajnos a politikai és hidegháborús légkör miatt nem tudott eljönni, így az előadás meghiúsult. Nem sokkal később, 1953-ban sajnos a művész is elhunyt Párizsban. A színpad azóta természetesen sokat változott - főleg a 70-es években -, és most a teljes felújítás vár rá, melynek keretében megújulnak a vizesblokkok, a technikai épületek és az öltözők is. Megnövekszik a színpadtér is, mely födémet is kap, így nagyobb, látványosabb produkcióknak adhat otthont.
Kiállítás, Filmvetítés, Koncertek Kálmán Imre Szabadtéri Színpad Kiállítás egész nyáron: "Régi siófoki nyaraink - így üdültünk mi" Koncertek, előadások: Június 14. 09. 00 Gyerekelőadás: MintaPinty együttes koncertje (Köszönet a támogatásért a Csepi Busznak! ) Programok: SioStage Siófoki Szabadtéri Színpad programjai az alábbi linken tekinthetők meg: A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJUK! Facebook oldal Az előadások, koncertek egységesen 21 órakor kezdődnek. Jegyek az ismert jegyirodákban és a oldalon kaphatók. JEGYINFORMÁCIÓS TELEFONSZÁM: +36 70 515 1523 E-mail: Helyszín: SioStage Kálmán Imre Szabadtéri Színpad - 8600 Siófok, Jókai park 5. Egész nyáron rengeteg produkcióval várjuk Önöket! Nézzék meg a kínálatot honlapunkon! Filmklub, kertmozi Felnőtteknek - Vetítés helye: Kálmán Imre Szabadtéri Színpad Június 15. 21. 00 Rózsa János: Bűbájosok (színes, magyar játékfilm, 1969. 70 perc) Június 20. 00 Fábri Zoltán: Isten hozta, Őrnagy úr! (színes, magyar játékfilm, 1969. 96 perc) Június 22.