Ők egy apa és lánya csapat. A Find your Balance Point könyvben tulajdonképpen a siker kikövezett útját próbálják felvázolni, mindezt a saját, minden nap alkalmazott technikáikból összerakva. Leginkább belső értékek elsajátításában lesz nagy segítségre a könyv, és abban, hogyan is találd meg a saját sikerpontjaidat. 4. Lost and Founder Amennyiben képben vagy a SEO-val kapcsolatban, akkor Rand Fishkin neve biztosan ismerős. Ő az, aki édesanyjával együtt felépítette a világ egyik legnagyobb SEO cégét, a Moz-t. Viszonylag friss (2018-as) könyvében, a Lost and Founderben viszont nem annyira SEO-ról, mint cégépítésről, startupokról, kudarcokról, és élettörténetekről lesz szó. Őszintén, a startup kultúrára jellemző rózsaszín mézes-mázas bevonat nélkül mutatja meg a vállalkozói élet olykor keserves, fárasztó mivoltát. Szemléltetésnek pedig a saját életét használja, a személyes történeteit és mindazt a hatalmas tapasztalatot, amit átélt a Moz életének több, mint egy évtizede alatt. Ebből a könyvből sikerült egy dedikált példányt is szereznem 2018-ban Brightonban.
Visszatért Londonba, majd a Közel-Keleten át eljutott Délkelet-Ázsia országaiba és két éven át Thaiföldön dolgozott. Afrikában együttműködött Albert Sweitzer -rel és számos élet-halál helyzetet megtapasztalt. Keleten elsajátította a Shotokan karate-t, amelyben fekete övet szerzett. Brian Tracy a 20-as évei közepén értékesítőként kezdett el dolgozni. Sikeres értékesítőktől kért tanácsokat és elkezdte utánozni a módszereiket. Egy év alatt a legjobb eladó lett és a második évben alelnök vált belőle, aki 95 emberért volt felelős. Később ingatlanfejlesztésben, marketingben, autó forgalmazásban is munkálkodott, valamint képzéssel és tanácsadással is foglalkozott. Vállalati és egyéb közönségek előtt komoly előadásokat tartott és sikeres szemináriumokat vezetett, többek közt a kreativitás, szervezés, önmenedzselés, vezetés és a sikeresség pszichológiája témakörökben. Egy fejlesztési társaság ügyvezetője volt, később megalapította a Brian Tracy International céget. Hosszas tanulmányokat folytatott a történelem, a filozófia, a közgazdaságtan, a pszichológia és az üzleti élet területén.