Hagyjuk hűtőben érni az ízeket. Szólj hozzá Görög Nemzetek konyhája
Az utóbbi időben a Facebook-oldaladon látható volt egy-egy sejtelmes poszt a "Black Rabbit" projektről. Mi ez pontosan? Azt hiszem, minden tetoválónak van egy olyan álma, hogy egyszer saját szalonja legyen, így nekem is. Nem tudtam, hogy ennek már most eljön az ideje nálam – nem így terveztem –, kicsit ki akartam menni külföldre, hogy megnézzem az ottani szakmai terepet. De úgy alakult, hogy találtam egy megfelelő helyet a szalonnak Kőszegen, így eldöntöttem, hogy belevágok a projektbe. Azt szeretném, hogy ez ne csak egy tetoválószalon legyen, hanem olyan közeg, ahova ha bejön valaki, akkor kapjon egy olyan élményt, amit egyébként a hétköznapokban nem kapna meg. A főtevékenységem természetesen továbbra is a tetoválás marad, mellette pedig lesz egy kis részleg, ahol – ha valakit érdekel - akkor megtekintheti az egyéb munkáimat is. Egyelőre még tartanak a felújítások, de ha minden jól megy, akkor májusban már megnyílik az üzlet. Miért a "fekete nyulat" választottad a szalon jelképéül? Van egy fekete nyuszim otthon.
Fotó: Valuska Gábor Nagy várakozás előzte meg, aztán annál nagyobb csalódottság fogadta az egyik leghíresebb Harry Hole-krimi, a Hóember filmes adaptációját ( mi is írtunk róla ITT). A premierrel nagyjából egy időben került a könyvesboltokba a Hole-széria 11. könyve, a Szomjúság, ami nemcsak feledtetni tudta a filmes égés emlékét, de szuper bizonyítéka annak, hogy Jo Nesbo még mindig a kortárs krimiirodalom egyik legnagyobbja. Persze utóbbi már szinte közhely, viszont ha elhessegetjük a rózsaszín ködöt, akkor elég jól látszik, hogy a Nesbo-életmű, amellett, hogy tényleg elég magas színvonalú, nem egyenletes és egyik-másik stand-alone eléggé kilóg. De ezzel nincs is nagy baj, főleg azért nem, mert Nesbo karakterábrázolása és történetszövése még mindig bőven átlag feletti. A Szomjúság gal viszont mintha hazatért volna: egyszerűen minden klappol benne, és közben úgy vázol fel, bonyolít és old meg egy bűncselekményt, hogy a fejében meglévő forgatókönyvhöz igazodva szépen továbbgöngyölíti Harry Hole életét is.
Összegyúrjuk, majd nagyon vékonyra nyújtjuk. Ha forgács formát szeretnénk, akkor derelyvágóval rombusz alakokra vágjuk a tésztát. A közepére kis bemetszést vágunk, és az egyik sarkát átbújtatjuk az így képződött lukon. Ha egyszerűbben szeretnénk megformázni, csak nyújtsuk ki, csíkozzuk fel, és a csíkokon csavarjunk egyet. A megformázott fánkokat dobjuk forró olajba és süssük aranyszínűre. Szűrőkanállal halásszuk ki, szalvétával bélelt tálcán hagyjuk lecsöpögni, és még melegen megszórjuk porcukorral.
A fülszöveg szerint Helga – ő a főszereplő – sikeres életvezetési tanácsadó, boldog családi élettel, két gyerekkel, megbízható barátnőkkel, de egy találkozás felkavarja a körülötte lévő állóvizet. Választani a kiszámíthatatlan izgalmas és a szánalmasan tökéletes élet között, újraélni az ifjúkori borzongást, vagy elfogadni és a harcolni a közösen felépített élet mellett – alapvetően ezek a fő kérdései a regénynek. Meg az, ami talán mindannyiunkat izgat – lehet-e egy életen keresztül ebben a világban egy ember mellett boldogan élni. Helga amúgy eléggé lelkizős – ez az olvasók nagy részének (mivel úgyis nők fogják többen olvasni szerintem) valószínűleg bejön majd. Szépen vezeti fel a dilemmát, alapvetően hiteles a főszereplő fejében játszódó gondolatsor, a kapuzárási pánik. Nem, szebben fogalmazok, az érett felnőtt lét megélése. Már csak azért is hiteles, mert (legyünk őszinték), kinek nem fordul meg a fejében, akár 10-20 év együttélés után, hogy vajon örök időkre így marad-e, legyen a kérdező akár nő, akár férfi.
Amennyiben exkluzív megjelenésű, prémium minőségű páramentesítőre vágyik, ezen a típuson mindenképp érdemes elgondolkoznia!
A vitaminok egy csoportja kizárólag zsírban képes feloldódni és ezáltal felszívódni, ilyen az A, a D, az E és a K vitamin. Az omega-3 és omega-6 zsírsavakat a szervezet nem képes előállítani, így ezekhez csak élelmiszerrel lehet hozzájutni. A felnőttek teljes energiaszükségletének 20-35 százalékát érdemes zsírokból fedezni, ez azt jelenti, hogy egy mérsékelten aktív nő számára a napi ajánlott 2 000 kcal mellett 44-78 gramm zsír elfogyasztása javasolt. A férfiaknál a mennyiségek 2 500 kcal-ra és 55-97 grammra változnak. Az ajánlás szerint a teljes energiabevitel maximum 10 százalékát érdemes telített zsírsavakból fedezni. Az európaiak átlagosan több zsírt fogyasztanak az ajánlottnál, az arányok 37 százaléktól (Nyugat—Európa) 46 százalékig (Dél-Európa) változnak. A súlynövkedés nem egyetlen tápanyagnak tudható be, hanem azon múlik, hogy összesen mennyi kalóriát viszünk be és mennyit égetünk el. Igaz viszont, hogy a zsírok kalóriatartalma magas; 1 gram zsír 9 kcal energiával lát el minket, míg 1 gramm szénhidrát, illetve fehérje mindössze 4 kcal-t tartalmaz.