Ráadásul a szobor elhelyezése miatt a mindenféle ok nélkül is mindenkire fújó, mindig morcos Michelangelo Leonardót sem zárta a szívébe, miután az idősebb kortárs is amellett érvelt, hogy a kilenctonnás kolosszust nem a főtéren, a Palazzo Vecchio árnyékában kellene elhelyezni. Leonardo mintha erőre kapott volna: az az ötlete támadt, hogy egy apokaliptikus küzdelmet fest meg, négy ember élet-halál harcát egy zászlóért. Mint az egyébként az életet mindennél többre becsülő mester írta: "a háború a legvadállatiasabb őrület", épp ezért erre indul el a kompozíciója. Michelangelo – nem bírja elviselni, ha nézik, ahogy dolgozik – senkit sem engedett a megkezdett munkája közelébe; ő az 1364. július 30-ai cascinai csatát választja, ahol a firenzeiek megsemmisítő vereséget mértek a pisaiakra – akiket épp a két művész viadala idején is végleg térdre kényszerítenének. A vázlatok végül az 1505. februári határidőre elkészülnek. A fáma szerint ekkor már egész Itália tűkön ült, melyikük mivel rukkol majd elő.
Mai kattintásvadászat-paródiánkban Keresztelő Szent János történetét ismerheted meg. A hagyomány szerint június 24-én született Keresztelő Szent János, az Újszövetség fontos alakja, Jézus előhírnöke és (Lukács evangéliuma szerint) rokona. Apja, Zakariás jeruzsálemi zsidó pap volt, édesanyja, Erzsébet Szűz Mária rokona, valószínűleg a nagynénje. Szülei házassága sokáig meddő volt, egészen idős korukig nem adatott meg nekik a gyermekáldás. Zakariás a templomban végzett szolgálatot, amikor megjelent előtte Gábriel arkangyal és megjövendölte, hogy felesége fiút fog szülni. Az idős férfi nem hitt az angyal szavának, ezért némaságra ítéltetett, csak a fiú megszületése után kezdett újra beszélni. János születését a keresztény hagyomány fél évvel Jézusé elé teszi, a modern tudósok szerint mindkét esemény Kr. e. 7-ben történt. Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz? Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye?
A Keresztelő Szent János című alkotás Leonardo da Vinci utolsó remekműve, amelyet halála előtt három évvel festett a toszkánai művész. A párizsi Louvre-ban őrzött kép korábban négy hétig Milánóban volt látható, ahol 180 ezer látogatót vonzott a különkiállítás. A Rómában szervezett Kegyelem és hatalom című tárlatra száz jelentős művészettörténeti kincset – így Eyck, Memling és van Dyck, továbbá Mantegna, Del Sarto, Veronese és Caravaggio egyes alkotásait – gyűjtötték össze Európa védőszentjeiről. A kiállítás művészettörténeti és földrajzi keresztmetszetben mutatja be a szenteket, különböző megközelítésekben: a patrónusok a népi vallásosság alakjaiként, a politikai és kulturális élet meghatározó szereplőiként, továbbá az egyes nemzetek identitás-alakulásának segítőiként láthatóak az egyes ábrázolásokon. Neves európai múzeumok, köztük a párizsi Louvre, a londoni Nemzeti Galéria és a madridi Prado is több műkincset adott kölcsön a kiállításra, melyet a szentszéki olasz nagykövetség és az Egyházi Kulturális Javak Pápai Bizottsága szervezett.
A lopott pénzt általában ruházkodásra költötte, 24 pár cipője, kifinomult, drága holmijai Milánó nemességének fényűzésével vetekedtek. Nem hiába ragadt rá a Salai, magyarul Ördög ragadványnév. Leonardo da Vinci ennek ellenére szerette és ragaszkodott hozzá. Később Leonardo új inast fogadott maga mellé, aki komoly konkurenciát jelentett Salai számára. Az újonc a nemesi származású Francesco Melzi volt, aki tisztelte mesterét, és megbecsülte helyét, nem verte át da Vincit. Egyszer a festő két tanítványával Franciaországba utazott. Melzit Leonardo élettársaként, Salait viszont szolgálóként kezelték. A megaláztatás elől elmenekülve Salai hazautazott, és visszament a szőlőbe dolgozni. A festő és Salai kapcsolata tehát igen bonyolult volt. Egyes kutatók azt állítják, hogy több volt köztük munkakapcsolatnál. Leonardóról sejteni lehet, hogy a saját neméhez vonzódott, és Salai fennmaradt vázlatai is gyakran ábrázolnak meztelen férfitestet. A mester gyakran használta tanítványát modellként, például a Keresztelő Szent Jánost ábrázoló festményén is Salait láthatjuk, és a képhez készült vázlaton is az inas található meztelenül.
A kor művészei – köztük az akkor még mindössze 22 éves Raffaello Santi is – siettek Firenzébe megnézni a műveket. "Szavakkal el sem lehet mondani, hogyan rajzolta meg Leonardo a katonák ruháját; mindegyik más és más, a sisakfogók és egyéb díszek nemkülönben, ráadásul a lovak alakja, körvonalai is hihetetlen mesterségbeli tudásról tanúskodnak; egyetlen művész sem tudta volna olyan erősnek, izmosnak s megnyerően szépnek ábrázolni őket, mint Leonardo" – írta a kései kortárs. Giorgio Vasari fél évszázaddal később a terem átépítésekor, 1555-től már a saját freskóit festi ugyanarra a falra. Aristotele da Sangallo A cascinai csatáról 1542 körül készített Michelangelo-másolata Michelangelo vázlatáról is lehullt a lepel, ám köszönet állítólag sok nem volt benne, a kompozíció ugyanis meztelen katonákat ábrázolt, akik az Arno folyóból másznak ki, fürdőznek, míg a pisaiak rajtaütnének a táborukon. "A csata megörökítése helyett Michelangelo arra törekedett, hogy megmutassa, mire képes a meztelen testek változatos mozdulatainak plasztikus ábrázolása" – írja a párviadalról Frantisek Jilek.
E freskót azonnal a téma legtökéletesebb megjelenítéseként kezdték méltatni. Elkészülése óta a nyugati világ fő műveként tekintették. Nem csupán a mesteri módon felépített jelenetek miatt, hanem azért is, mert a kompozíció, a színhasználat, a világítás és az egyes alakok tartása és mozdulata is a bibliai szavakra utal: "Ti közületek egy elárul engem". A művész egyéniségként és lélektanilag elemezve ábrázolta az apostolokat. Az árulót a gesztusok eszközeivel kirekesztették a közösségből, de ő mégis ellenpontja Jézus méltóságteljes alakjának. Leonardo befejezetlenül hagyta Jézus arcát. A kép ma igen rossz állapotban van, a nedvesség megrongálta. És ami ezután következik: • Firenze: Mona Lisa, Az anghiari csata • Milánó: Sziklás Madonna • Róma: matematikai és természettudományi tanulmányok Hölgy hermelinnel (1480-90) Leghíresebb festményei: Angyali üdvözlet, Madonna virággal, Szegfűs madonna, Háromkirályok imádása, Szent Jeromos, Sziklás Madonna, Hölgy hermelinnel, Madonna Litta, Az utolsó vacsora, Szent Anna harmadmagával, Keresztelő Szent János.
A mosolya legalább annyira titokzatos, mint a Mona Lisáé. Rokon és útmutató Az evangéliumokban arról olvashatunk, hogy János anyai ágon Jézus rokona volt. Fél évvel korábban született, egy jeruzsálemi pap, Zakariás házában, aki a gyermeke érkezésekor már nagyon öreg volt. Valamivel korábban az Úr angyala eljött hozzá és közölte vele, hogy a felesége, Erzsébet egy fiúval fogja megajándékozni. Zakariás ezt nem tudta elhinni, kétségbe vonta az Úr üzenetét, ami miatt megnémult. Hallgatása egészen addig tartott, míg meg nem született a fia, János. A kisgyermek anyját a terhessége hatodik hónapjában meglátogatta az unokahúga, Szűz Mária. Kettőjük találkozásáról is számos festmény készült. Az Újszövetségben az evangélisták Jánost Isten küldöttének tartották, egyfajta hírnöknek, aki eljött az emberek közé, hogy tanúságot tegyen, hogy felhívja a figyelmüket a közeledő megváltásra. A fiatalember felnőve nagyhatású szónokká vált, ám kerülte a nagyváros sokadalmát, és a pusztaságban keresett megnyugvást, ahol bűnbánatot hirdetett.
A Biblia által Betániaként említett helyszín, ahol János a Jordán folyó vizébe merítette Jézust, évszázadokig fontos keresztelőhelynek számított, később templom épült itt a Szent tiszteletére, a bizánci időszakban pedig gyakran zarándoklatok színhelye volt. A mai Jordánia területén található, Al-Maghtas (arabul "bemerítés") néven ismert területen régészeti ásatások tárták fel a keresztelés egykori helyszínét, mely ma az UNESCO világörökségi listáján szerepel. Majdnem százezer turista keresi fel minden évben. János szerénysége és bűnbocsánatot hirdető tevékenysége nem nyerte el Heródes Antipász király (Heródes fia és örököse) rokonszenvét, de a fejedelem sokáig nem mert szembeszegülni a szent életű prédikátorral. Amikor János nyilvánosan megrótta a királyt, amiért az elcsábította féltestvére feleségét, Heródiást, és lányával, Saloméval együtt megszöktette az asszonyt Rómából, az uralkodó kapva kapott az alkalmon, hogy félreállítsa a kellemetlen erkölcsbírót. Börtönbe vetette, majd felesége és mostohalánya kívánságára lefejeztette Jánost.
Aktuális 2019-08-29 Augusztus 29-e egy nagy hatású, világszerte jól ismert és szeretett keresztény szent emléknapja. A hívők ekkor emlékeznek meg arról a vértanúról, aki küzdelmes, megalkuvást nem ismerő élete során utat mutatott magának Krisztusnak is. Keresztelő Szent János a kereszténység egyik fontos, számos szimbólumot hordozó alakja. Kr. u. 29-ben drámai eseményekre került sor a Jordán folyótól keletre, Mahérusz várában, amelyek óriási hatást gyakoroltak a későbbi évszázadok művészeire, a költőkre, az írókra, a szobrászokra és a festőkre – többek között Pinturicchióra, Cranachra, Brueghelre, Bloemartra, Giottóra, Piero della Francescára és Rubensre. Caravaggio több képen is megörökítette Keresztelő Szent Jánost és az apostol vértanúhalálát. Krisztus rokona a képeken általában fiatal férfiként jelenik meg, egyszerű teveszőrből készített ruhát visel, a vízparton áll és bárányok vannak a közelében. Egyik legismertebb ábrázolását Leonardo da Vinci készítette el. Ezen János derűsen néz, és jobb kezével a magasba mutat, az ég, Isten és a Mennyország irányába.
Leonardo da Vinci - Rappai Zsuzsa - Régikönyvek webáruház Ajánlja ismerőseinek is! Sorozatcím: Világhíres festők Fordítók: Bárdos Miklós Kiadó: Kossuth Kiadó Kiadás éve: 2010 Kiadás helye: Budapest Nyomda: Dürer Nyomda Kft. ISBN: 9789630961097 Kötés típusa: kemény papírkötés Terjedelem: 80 Nyelv: magyar Méret: Szélesség: 24. 00cm, Magasság: 25. 30cm Súly: 0. 40kg Kategória: Képek jegyzéke Ginevra de' Benci képmása 4 Andrea del Verocchio műhelye. Madonna gránátalmával 6 Madonna szegfűvel 7 Madonna Benois (Madonna virággal) 9 Madonna szegfűvel (részlet) 10 Szent Anna harmadmagával (Szent Anna a kis Keresztelő Szent Jánossal, Máriával és a Gyermek Jézussal) 12 Sziklás Madonna (Mária a Gyermek Jézussal, Keresztelő Szent Jánossal és egy angyallal) (részlet) 14 Andrea del Verrocchio - Leonardo da Vinci.