Járni járkál ha kedve van, fújni fúj a kicsire ha a közelébe megy, keresi az eldugott helyeket és ott alszik. Kaját nem fogad el semmit, nem is iszik. Egy kis vizet adagoltam neki a szájába injekciós fecskendővel, annyira nem szívlelte az ötletet, de elnyalogatta. Ugyanezt tettem a szőrcsomó ellenes táppal is, de előbb bedaráltam és vízzel pépet képeztem belőle és azt próbáltam így adagolni neki kicsi cseppekben, ennek se örült túlságosan, itt már morgott is. Később ugyanezt próbáltam, de minden adagnál öklendezni kezdett. Akkor felhagytam vele. Nem tudom eldönteni, h mennyire súlyos a gond, félek, hogy ha lefekszem aludni, akkor közben történik vele valami. De az agyam szerint nem sos a gond. Holnap felhívom a dokit, illetve veszünk malt soft-ot meg macskafüvet. Régen mindkettő volt neki, de végül elhagytuk mert fölöslegesnek tűnt, mostanáig nem kellettek, mert kiokádta a szőrcsomókat magától is. (illetve gondolom egy részét sikerült üríteni a táp miatt) Tehát ti mit tennétek? Fölöslegesen agyalok az ügyeleten igaz?
Lévén velünk él a házban, felismerem minden szokatlan eltérő viselkedését. A széklete normális állagú volt. Aztán estére már görcsös rohamja volt, mint egy migrénes embernek, ha látott már ilyen a doktornő, a páromnak van, azért tudom, hogy milyen. Tehát hányinger, gyomorgörcs, de már nincs mit hányni, tulajdonképpen egy 1-2 percenként ismétlődő rángatózás, mintha hányna. Elvittük az ügyeletre, 39, 5 láza volt, kapott injekciót, lázcsillapító éjszaka elég nyugalmasan telt, reggel azzal ébresztett, hogy megint öklendezett. Előző este már csak főtt rizst evett, de nem hány semmit sem. Elvittük vérvizsgálatra a délelőtt során, semmit nem találtak ami utalhatna bármilyen gyomor-bél infekcióra, gastritis-re. Délután megint gyomortáji görcsö rohama volt, de most már egyre erősebb és láthatóan jobban szenvedett is, szinte fuldoklott szegénykém. Elrohantam a klinikára és ott maradt most megfigyelésre, de ami nagyon bánt és zavar, hogy nem tudják az orvosok, hogy mi a baja így a kezelést sem tudják elkezdeni.
1/45 anonim válasza: Macskánál nem jó jel, ha nem eszik, nem iszik. A másik cica miatt is drámázhat, de ez, hogy öklendezik a felvételtől, már nem nagyon fér ebbe bele. Éjjel valószínűleg nem rohannék vele ügyeletre, de holnap mindenképp orvos, nem telefonálós, hanem rendelős, ahol szükség esetén röntgen/uh is van. Kérdés az is, milyen jellegű az öklendezés, csak felsértette egy fűszál a torkát, és amiatt harákol, vagy valóban hány(ni próbál), és esetleg valamilyen elzáródás van? Utóbbi ugye nagy baj lenne, előbbi elmúlik magától. 2015. aug. 10. 00:02 Hasznos számodra ez a válasz? 2/45 A kérdező kommentje: Azért gondoltam, hogy hívom, mert régóta ismerem és bízom benne. Vinni nem hozzá vinném ha komolyabb vizsgálat kell mert messze dolgozik (felmondott az itteni helyen). Nem hiszem, hogy torok felsértés lenne. Főleg amiatt, hogy ha megemelem, akkor az nem tetszik neki. Időnkén kiad fuldoklós vagy köhögő hangot is, olyat ami tipikusan szőrcsomóra utal. Remélem, hogy nincs komoly gond... 3/45 A kérdező kommentje: Azt nem tudom, hogy böfög vagy fingik e, de nagyon büdös az tuti.
Kérdés Sziasztok, lassan már egy hete kezdődött, hogy mintha folyamatosan hányingere lenne a kutyusomnak gyakran öklendezésnek véltem amiket csinál. 3. napon kihívtam az állatorvost, hogy nézze meg, miért öklendezik. De akkor persze nem csinálta a kutyám, de azért adott neki egy gyulladáscsökkentő és egy vitamin injekciót. De azóta még mindig csinálja. Kutattam nyomoztam és szerintem kennelköhögés nevű betegsége van. Youtube-on találtam videókat és ugyanúgy köhög. Olvastam, hogy általában 1-2 hét alatt elmúlik magától, de olyan rossz látni, hogy néha rájön ez a köhögés. Eszik rendesen, játszik, ugat. Mit tudok csinálni?? Válasz A véleményem az, hogy az öklendezés maga a köhögés, amit kezelni kell. Ha ennek ellenére sem javul, érdemes teljes kivizsgálásra állatorvoshoz vinni a kutyust. Vissza a kategória többi kérdéséhez » Vissza a többi kérdéshez »
Adott hasmenésre tápot (amit ha a macska elé teszek, elkezd öklendezni), illetve probiotikumot, meg adott neki szurit, asszem B vitamint, talán hányás ellen, nemtom. Megnézte, azt mondta, nincs kiszáradva. Utána továbbküldött ultrahangra, kivittem a Lehel úti kórházba. Amint beültünk a kocsiba, azonnal összefosta magát egy hosszú fingás keretében, jó büdös volt. Ott megállapították, hogy semmi elváltozást nem látnak, a hasfala kicsit vastagabb, ennyi, se bélelzáródás, se szőrcsomó. Most hazajöttünk, lefürdettük. Nem igazén örült neki, de muszáj volt, mert iszonyúan büdös volt, hogy összefosta magát. Egyelőre most fekszik, persze csak az én székemen hajlandó, így kénytelen voltam cserélni vele. Adtam neki egy kicsi probiotikumot, majd naponta kell neki adagolni. Illetve ma hazavisszük a másik macskát is végre. 4-re megyünk vissza az első dokihoz lehet lesz még vérvétel meg labor is. Egyelőre nem tudom most mi lesz. Szombat reggel óta nem evett. 7/45 anonim válasza: Ha bélgyulladás, akkor antibiotikum (is) kellene, de ezt du.
Figyelt kérdés Most egy félórája azt hittem hányni fog, de nem. Csak öklendezik. Azóta aludt is, de előbb is ö megint alszik Mi lehet vele? 1/3 anonim válasza: 60% Lehet hogy valami olyat evett amit neki nem szabad. Pl kisebb papírdarabok, morzsák stb 2018. dec. 24. 23:24 Hasznos számodra ez a válasz? 2/3 anonim válasza: 61% Vagy sok a sava, ki kéne engedni, hadd egyen egy kis füvet. 2018. 25. 01:44 Hasznos számodra ez a válasz? 3/3 anonim válasza: 68% De egyébként ilyen bármikor előfordulhat, semmi rosszat nem jelent, egy szintig tök normális. 01:45 Hasznos számodra ez a válasz? Kapcsolódó kérdések: Minden jog fenntartva © 2020, GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
biztos megbeszélitek. Bár az öklendezés miatt, pláne, hogy arra is azt mondtad, hogy büdös, tényleg jó lenne egy vérlabor, mert pl májelégtelenség tünete is lehet hányás. Az is lehet, hogy a kicsitől kapott el valami vírust. A B vitamin tényleg hányáscsillapító. Jobbulást szegénynek! 2015. 14:51 Hasznos számodra ez a válasz? 8/45 A kérdező kommentje: Köszönöm. az érdekes tleg az, hogy nincs mit kihánynia, de mégis folyamatosan öklendezik. 9/45 A kérdező kommentje: jah, azt elfelejtettem mondani, hogy láza az nincs. 10/45 A kérdező kommentje: Nah visszamentünk dokihoz. vettek vért. tesztelte két betegségre (leukózis meg nmtom még mire), mindkettő negatív. Aggódtam a vízhiánya miatt, így adott neki egy adag infulziót is. Meglátjuk holnap mi lesz. Vettünk csirkemellet, az a kedvence. leforráztuk (félig megfőztük) és azt adtuk neki, de egyelőre még az se kell neki. Most kint alszik. A másik macskát hazavittem. Talán majd később fog enni. Ha nem eszik és nem derül ki semmi más gond, akkor vennem kell még pasztát neki amit nyomathatok majd belé kaja helyett.
Inkább az öklendezés/büfögésre tippelnék. Valami emésztőrendszeri gond lesz itt. 4/45 A kérdező kommentje: Az előbb is próbált öklendezni, kettő óriásit sikerült neki, 2 iszonyú nagyot böfögött és egy kis adag nyálat "hányt ki". Utána bement az ágy alá és szerintem fingott egy sort. Most bújkál. Bejött a kicsi macska is, rá is fújt megint. Lehet, hogy ez az egész a stressz miatt van neki. Lehet marhaság, de arra gondoltam, hogy talán sok levegőt sikerült lenyelnie a sok fújás miatt. 5/45 anonim válasza: Nem hiszem, hogy levegőnyeléstől ilyen lenne. Kutyák szoktak torokgyulladástól hányni/öklendezni, az lehet büdös is. Vagy beakadt a foga közé valami, és ott rohad a szájában, még ez is egyszerűbb eset lenne. De mindenképp vidd el, mert még ha a stressztől indult is el a dolog, most már testileg nincs jól a cica. 10:11 Hasznos számodra ez a válasz? 6/45 A kérdező kommentje: Kivittem reggel helyi dokihoz nyitásra. Megvizsgálgatta, amikor fogdosta, akkor fosta össze magát. Színtelen volt benne egy kicsi sárgás nyálka.
Szegény Fülikém pedig napra napra rosszabbul van. 4 napja kivettem belőle az első kullancsot, a helyén egy pattanásszerü piros kis göb lett, a doktor azt mondta, hogy semmi probléma, ez előfordul, hogy egy kicsit inflamálódik a helye. De sajnos elkerülhetetlenül arra gondolok, hogy lehetséges, hogy mégis ezzel van összefüggésben, mert azóta rosszabbodik az állapota. Már tegnap este óta nem evett és nem is ivott. Kérem szépen Doktornő segítség tapasztalatával, szaktudásával, elképzeléseivel így látatlanban is!! Nagyon hasznos lehet, bármiféle diagnózis. Már utánna jártam, hogy volt-e permetezés a környéken a parkokban, de nem. Bár gondolom a mérgezést, azt a vérkép kimutatná. Sürgős lenne, mert egyre rosszabbul van, ha idej engedi Doktornő, hogy gyorsan válaszoljon!! Hálásan köszönöm előre is válaszát!! Szép napot kívánok, Karóczkai Zsuzsa & Fülike
Reméljük helyrejön. Kapcsolódó kérdések: