Országhatártól országhatárig szeli át hazánkat, az ország gerincén. Keresztmetszetet ad az Magyarországról, természeti és épített értékeinkről, az itt élők életéről. A Magyar Zarándokút érinti mindhárom nagy történelmi zarándokutat. Haladhatunk rajta Jeruzsálem felé, Róma irányába és Santiago de Compostelába az Arles-i caminon. Részévé válhat a Czestochowa – Medugorje között tervezett nemzetközi zarándokútnak. Az Út fizikai megtestesítését a zarándokszállások kb. 20–35 km-enkénti hálózata és a kijelölt, "felfestett" útvonal adja. A hagyományokra alapulóan tervezett útvonal többnyire földutakon, turista ösvényeken a természetben vezet, de a közbeeső települések belterületeit érinti. A zarándokút teljes hossza mintegy 431 km. Kitérőkkel együtt közel 600 km. Az útvonal hosszának fele hegyvidék, fele pedig alföldi sík terep. Átvezet a Pilisen, a Kiskunsági Nemzeti Parkon és a Mecseken. A szállásokat, amelyek olcsó (1500-2500 Ft/éjszaka), puritán helyek, önkormányzati, egyházi és civil összefogással alakítjuk ki és működtetjük minél egyszerűbb módon.
[1] A következő évben megkezdődött az út kialakítása és jelzéssel való ellátása. Ekkor került kijelölésre a mai út alapja. A nyári közös zarándoklaton 65-en indultak el és 80-an érkeztek meg Lébénybe. Egy 18 fős csapat ezt követően tovább gyalogolt Mosonmagyaróváron át az alsó-ausztriai Wolfsthalba, ahol elérték a Camino akkori legkeletibb kijelölt pontját és jelzését. 2011-ben befejeződött az út kijelölése és 2012-ben megindulhattak az úton az egyéni zarándokok is. Ezen a nyáron már két csoportban indult nyári zarándoklat. [1] 2013. május 31-én Nyalka-Kishegyen Várszegi Asztrik bencés főapát áldotta meg a zarándokút magyarországi szakaszát. [2] Ez év nyarára az út teljesen kijelölésre került és járható lett Wolfsthalig. [3] 2017 nyarától járható a Rajka és Pozsony közötti szakasz, így a zarándokút már Szlovákiát is érinti. Ebben az évben kezdődött meg a kijelölése a Tihany és Pannonhalma között húzódó Benedictus útnak, amely a következő évtől vált járhatóvá. 2018 nyarán indult az utolsó szervezett csoportos zarándoklat.
A híres és legendás katalán építész, Barcelona látványosságainak nagy részének létrehozója, Antoni Gaudí által tervezett ház is van a városban, a Casa de los Botines, de ez azért nem annyira híres és különleges, mint Gaudí barcelonai épületei. Szép látnivaló még a várostól 44 km-re északra található különleges barlang, a Cueva de Valporquero. Leónban számos finom helyi specialitást kóstolhatunk meg: pl. a cecina, a morchilla, vagy a botillo ilyen különleges ételek - Leónba pusztán tehát ebédelni is érdemes elmenni. Léon maga csodálatos környezetben fekszik: gyümölcsöskertek, legelők, és erdők veszik körül. León, katedrális kép: Trevor Huxham/Flickr/Creative Commons. Cueva del Valporquero kép: Emilio del Prado/Flickr/Creative Commons. Las Médulas kép: ex-novo. A 70 ezer lakosú város az utolsó nagyobb település Santiago előtt az El Camino mentén. Már "csak" 221 km, és 8-10 nap Ponferradából Santiago de Compostela. A várost dombok veszik körül, fő nevezetessége középkori kastélya, a Castillo de los Templiaros.
Talán kevesen tudják, de az El Camino, vagyis a spanyolországi Santiago de Compostelába vezető út kiindulópontja ma már akár a budapesti nulla kilométerkő is lehet. 2009 óta ugyanis Magyarországon is létezik Szent Jakab-út, mert egy túrázni szerető, a spanyol utat már megjárt baráti társaság tagjai elhatározták, hogy itthon is megteremtik annak a fizikai és lelki élmény átélésének a lehetőségét, amelyet a "nagy" Camino jelentett számukra. A hazai 280 kilométert Lébényig nyaranta most már több száz ember teszi meg, hogy a nyolc nap alatt másokra és magára találjon; más szóval – ahogy a zarándoklat mottójában megfogalmazódik – elinduljon, hogy megérkezhessen. Akinek pedig ez a táv nem elég, az plusz három napban folytathatja az utat Wolfsthal felé. Az osztrák El Camino első állomásán keresztül pedig néhány hónap alatt gyalogosan elérhető a spanyol tengerpart is. Magyarországon belül két hivatalos kiindulópontot és útvonalat választhatsz a zarándoklatodhoz. Budapestről, vagy Tihanyból indulva a Dunántúl csodálatos és változatos tájain haladva juthatsz el a hazánkban egyedülálló Szent Jakab-kegyhelyre, Lébénybe, majd folytathatod utadat Szlovákia és Ausztria felé, akár egész Santiago de Composteláig.
Kérjük, figyelmesen nézzétek a térképet, ami segít megtalálni a sok ösvény közül azt, amelyiken a Camino Benedictus halad. A Pannonhalma utáni szakaszok térképe és leírása a Camino Húngaro útvonalnál található. forrás:,
Kis kitérővel elérhető, Kunszentmiklós, Homokmégy, Császártöltés, Hajós, Dusnok, Baja, Báta és Bátaszék. Terveink szerint bekapcsolódik a rendszerbe Mohács is. Az útvonal mentén, különböző térségekben zarándoksegítők állnak a zarándokok rendelkezésére, akiknél zarándokútlevél is kiváltható. Főbb útlevél kiváltó helyek: Jó utat kívánunk! Isten áldjon utadon! Magyar Zarándokút Egyesület; Rumi Imre elnök. Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás; Kőszegi Zoltán elnök. Bejelentkezés Hírlevél Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből! 1% Keresés
Ez a szócikk a magyarországi Szent Jakab-útról szól Szent Jakab-út Lébény – 2019 Információk Létrehozás 2009 Turistajelzés Úttípus zarándokút Karbantartó Szent Jakab Baráti Kör egyesület A turistaút hivatalos weboldala A Wikimédia Commons tartalmaz Szent Jakab-út témájú médiaállományokat. A magyarországi Szent Jakab-út része a Camino de Santiago zarándokútnak, amelyen Budapestről, illetve Tihanyból indulva érhető el a magyarországi kegyhely a lébényi Szent Jakab apostol-plébániatemplom. Az út folytatódik Szlovákia és Ausztria felé, ahol kapcsolódik a Santiago de Compostelába vezető utakba. Története [ szerkesztés] 2009 januárjában egy Caminót megjárt baráti társaságban született meg az elhatározás egy lébényi Szent Jakab-napi zarándokünnepről. Ezt követte a terv a zarándokútról, melyen végül júliusban Budapestről 52-en indultak el és több mint hetven zarándok érkezett meg Lébénybe július 25-én. Az útvonal ekkor még jelöletlen volt. Naponta egy előőrs vezette a zarándokokat és sárga szalagokkal jelölték az utat, amely ekkor még Bábolnát is érintette.
Mit pakoljunk? Hogy készüljünk? Mire figyeljünk? Hogy kerüljük el a vízhólyagot, és mit tegyünk, ha mégis bekövetkezik? Mennyi pénzt szánjunk az El Caminóra? Az alábbiakban ezek, és számos más hasznos tipp és tanács olvasható az El Camino kapcsán. Az információk a francia útra vonatkoznak - a magyarok és külföldiek döntő többsége ezt az utat járja be először, de a legtöbb tanács a többi útra is vonatkoztatható. Az első jelentősebb város az El Caminón. A Navarra régió központjának számító Pamplonát elérve a zarándoklatból még kb. 30 nap, és 752 km van hátra. A városnak 197 ezer lakosa van, és a baszk nacionalisták számára Baszkföld történelmi fővárosának számít. A város a bikafuttatásról híres: minden évben július 7-14. között, minden nap reggel 8-kor tartják e rendezvényt a San Fermín fesztivál keretében. Érdekesség, hogy a bikafuttatás előtt két nappal az állatvédő PETA rendszeresen megtartja a meztelenek futását a bikafuttatás ellen tiltakozva. A bikafuttatáson kívül a város leghíresebb turistalátványossága a székesegyháza, és bikaviadal-arénája.
A pamplonai székesegyház 1397-1530 között épült, gótikus stílusban. Neoklasszikus homlokzata 1783-as. Érdemes még megtekinteni Pamplona folyója, az Arga mentén elterülő gyönyörű parkokat, melyek közül talán a legszebb a Taconera Park. Mindenképp megemlítendő még Pamplona citadellája, egy ötszögű erődítmény a 16. századból, belsejében csodás kertekkel. Pamplona bikafuttatás kép: Eneko Alonso. Logroño 649-km-re van az El Camino célállomásától, 153 ezren laknak a városban. Ez a híres Rioja bor fővárosa, de egyébként is nevezetes gasztronómiájáról. A város igen pezsgő éjszakai élettel rendelkezik. Érdemes végigjárni gasztronómiai, és szórakoztató főutcáját, a Calle del Laurelt, ahol finom, Spanyolország szerte az egyik legjobbnak számító tapasok, és ízletes helyi borok kóstolhatók. Logrono egyébként egy nagyon szép, és barátságos település, hatalmas zöldterületekkel, parkokkal, és sok történelmi épülettel (a város már a rómaiak korában is létezett), templomokkal, és egy székesegyházzal. Logrono híd kép: baylina.