Az 5 Perc Angol-t 2003-ban keltettük életre, azzal a céllal, hogy napi, ingyenes, és nem utolsósorban rövid és szórakoztató "mini leckékkel" segítsük a nyelvtan... ulókat és a nyelvgyakorlókat. Rólunk röviden Először heti három alkalommal, majd 2003-tól a nagy népszerűségre való tekintettel heti 5 alkalommal küldünk tanulnivalót az immár közel 140. 000 lelkes napi olvasónak. 2005-ben a napi leckék mellett megjelent weboldalunk is, ahol az összes eddigi hírlevél archívuma mellett számos egyéb – szintén ingyenesen elérhető – leckét, olvasmányt, hanganyagot és videót találnak a látogatók. Szintén 2005-ben jelent meg első könyvünk, az Igeidők is, amely az angol nyelv által használt igeidőket veszi sorra közérthetően fogalmazva, számos példamondattal és illusztrációval. Szalai Nóra: Igeidők I. 2007-ben jelent meg második könyvünk, a Kezdőknek és Újrakezdőknek, amely 16 társalgási témán alapuló leckén keresztül vezeti el a tanulót teljesen kezdő szintről az alapfokú nyelvvizsgáig. A könyvhöz egy ingyenes munkafüzet és szintén ingyenes dupla CD is tartozik.
Courses Languages European English A Longman Érettségi Aktivátor segít az angol nyelvű érettségire való felkészülésben, s amelynek szószedeteit tartalmazza ez a kurzus. Welcome to Memrise! Join millions of people who are already learning for free on Memrise! It's fast, it's fun and it's mind-bogglingly effective. Start learning now!
Linkek a témában: Through my workshops around the country, I have had the opportunity to meet an extraordinary number of innovative and dedicated ESL teachers who want to share their ideas and learn from one another. Meghatározás Az idegen nyelvek ismerete, kiemelten fontos ma már a munkaerő piacon. Nyelvet pedig legegyszerűbben könyvekből lehet. Ezen az oldalon próbáljuk meg összegyűjteni, a legjobb nyelvkönyveket. Ön azt választotta, hogy az alábbi linkhez hibajelzést küld a oldal szerkesztőjének. Kérjük, írja meg a szerkesztőnek a megjegyzés mezőbe, hogy miért találja a lenti linket hibásnak, illetve adja meg e-mail címét, hogy az észrevételére reagálhassunk! Hibás link: Hibás URL: Hibás link doboza: Longman angol nyelvkönyvek Név: E-mail cím: Megjegyzés: Biztonsági kód: Mégsem Elküldés
A kiadvány nagy előnye, hogy önállóan, tanári segítség nélkül is használható. Szalai Nóra: Kezdőknek és Újrakezdőknek Mindkét könyvünk rekord idő alatt bestseller lett, jelenleg több mint 50. 000 eladott példánnyal büszkélkedhetünk! Mindkét könyv megvásárolható szerkesztőségünkben, illetve megrendelhető webshopunkon keresztül. Jelenleg más terjesztő forgalmazásában nem kaphatóak könyveink, mivel sajnos Magyarországon rendkívül inkorrekt módon bánnak a terjesztők a beszállítókkal (ez alól minden tekintetben kivétel az 5 Perc Angol Magazin, amely minden újságárusnál és üzletláncban kapható). 2009-ben jelentkeztünk ismét egy újabb kiadvánnyal, az 5 Perc Angol Magazinnal, amely egy nyomtatott, havi nyelvoktató-bulvár magazin. Minden cikkünkhöz szószedet, hanganyagok, sokszor feladatok és videók is tartoznak. Így tesszük még könnyedebbé és szórakoztatóbbá a nyelvtanulást. Az újság második felében nyelvtani anyagok, üzleti angollal kapcsolatos leckék, írásbeli nyelvvizsgára felkészítő feladatsorok, kidolgozott nyelvvizsga tételek, sőt még gyermekeknek szóló angol nyelvleckék is vannak.
Figyelt kérdés szünetben nem tudok suliba bejárni és kellene mert szeptember október környékén vizsgázok és tudni szeretném mennyire stabil a tudásom vagy mit kell átnéznem... köszi 1/3 anonim válasza: A longman könyv végében ott a megoldókulcs! 2011. jún. 19. 10:19 Hasznos számodra ez a válasz? 2/3 A kérdező kommentje: köszi szépen! megvoltam győződve arról, h nincs benne... köszi 3/3 asdfgh12312 válasza: [link] Ebbe az összes feladatra ott a megoldókulcs ez ilyen "Tanárkézikönyv" 2017. febr. 24. 17:20 Hasznos számodra ez a válasz? Kapcsolódó kérdések: Minden jog fenntartva © 2020, GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!