A hang és annak megszámlálhatatlan rezgés kristályból szétszóródó fényként juttatnak bennünket közelebb a legnagyobb jutalomhoz: az Istennel való kapcsolathoz. A hang, a színek és a kristályok rezgésének köszönhetően Atlantisz népe hosszú időn keresztül jólétben élte mindennapjait. Az angyalok sugalmazása szerint Atlantisz aranykorában az emberi élet több ezer évig tartott, ami a hang és fény által táplált 12 szálú DNS-nek volt köszönhető. Civilizációjuk időszámításunk előtt 250. 000 és 15. 000 között virágzott. Atlantisz szent számát, amely az ősi numerológia szerint a szellemi tisztasághoz vezető ösvény kódját rejti, ez a 44 jóskártya (orákulum) testesíti meg. Fennállása alatt az arkangyalok szeretve szolgálták Atlantisz tizenkét közösségét. Nagyszerűségükhöz nagyban hozzájárult a tizenkét kristálykoponya, amelyeket tizenkét templomukban rejtve őriztek. Templomaik a települések központjában álltak, s így a kristálykoponyák felerősíthették az intergalaktikus energiákat, amelyek az angyali bizonyosságon keresztül áramlottak.
Mivel az itáliai reneszánsz művészei az angyalokat szárnyas emberekként ábrázolták, akik trombitát fújnak, és teli torokból zengik dicshimnuszukat az úrnak, mi is elfogadtuk és hozzászoktunk, hogy ilyennek gondoljuk őket. Én ezzel szemben a tizenkét arkangyalt mindig is gömbként gondolom el, hiszen ők közvetlenül a Forrásból eredő tiszta fényből vannak. Ezért a jóskártya lapjain is így ábrázoltuk őket. A kártyákat is maguk az angyalok sugallták, megengedvén, hogy olyannak lássuk őket, amilyenek mindig is voltak, hasonlóan ahhoz, miként a kortárs digitális fotográfiákon feltűnnek. Az angyalok Isten gondolatai. Magáért a szeretetért szeretnek, és kegyelem útján sietnek segítségünkre. Idő és tér nem korlátozza őket. Erejüket a kvantumok energiájából nyerik, amely szétárad és mindenhol jelen van a kozmoszban. Bárhol legyenek is, a föld isteni mátrixán keresztül mindig a segítségére sietnek annak, aki hívja őket. "
Szűrés (Milyen jóskártya? ): 5 240 Ft 4 440 Ft 4 990 Ft A SZERELEM ANGYALAI JÓSKÁRTYA jóskártya A SZERELEM ANGYALAI JÓSKÁRTYA Lobbantsd lángra a szerelmet A szerelem angyalai jóskártyával! Kérj útmutatást párkapcsolati kérdésekben, a szerelem angyalai... 4 990 Ft 999 Ft 3 990 Ft GYÓGYÍTÁS ANGYALOKKAL Kérd az angyalok segítségét életed minden területén! Az angyalok rendkívüli gyógyító erővel bírnak. Ha együttműködsz velük, felgyorsíthatod... 2 990 Ft Doreen Virtue Házhozszállítás eKönyv - Földre szállt angyalok Előbújtam a Földangyal-burokból, és rájöttem, hogy a negatív dolgok azért történhettek meg velem, mert nem hallgattam az... 2 190 Ft Doreen, dr. Virtue Doreen, dr. Virtue Ha gyermekünk indigó gyermek, ezt hogyan állapíthatjuk meg? Mi egy ilyen indigó gyermek életfeladata? Hogyan használható az angyal terápia az Lynnette Brown, Doreen Virtue Angyali számok - Mit üzennek az angyalok az életünkben előforduló számok által? Lynnette Brown, Doreen Virtue 2 990 Ft 7 770 Ft ANGYALTAROT KÁRTYA Pozitív szemléletű, szeretetteljes kártya, mely ösztönző útmutatóként szolgál a mindennapokban.
Ezért a jóskártya lapjain is így ábrázoltuk őket. A kártyákat is maguk az angyalok sugallták, megengedvén, hogy olyannak lássuk őket, amilyenek mindig is voltak, hasonlóan ahhoz, miként a kortárs digitális fotográfiákon feltűnnek. Az angyalok Isten gondolatai. Magáért a szeretetért szeretnek, és kegyelem útján sietnek segítségünkre. Idő és tér nem korlátozza őket. Erejüket a kvantumok energiájából nyerik, amely szétárad és mindenhol jelen van a kozmoszban. Bárhol legyenek is, a föld isteni mátrixán keresztül mindig a segítségére sietnek annak, aki hívja őket. " Stewart Pearce Stewart Pearce, Richard Crookes: Atlantisz angyalai Kiadja: Édesvíz
Stewart Pearce & Richard Crookes: "Atlantisz angyalai" alapján - Angels of Atlantis Cards - "Először az 1987-es Harmonikus Együttállás alkalmával találkozhattam Atlantisz tizenkét arkangyalával. Azóta számos csodát ismerhettem meg kegyelmük, igazságuk és bölcsességük által. A tőlük kapott tanítások formálták olyanná tudatomat, hogy képes legyen közvetítő csatornát alkotni a világmindenség méhéből eredő Nagyszerű Hang energiája számára. E kapcsolatot hangjuk (Sona) és dicsőségük (Doxa) által az angyalok teremtik meg. Feladatuk, hogy inspiráljanak és felemeljenek bennünket, hogy előcsalogassák belőlünk az Isteni Dalt, amelyet elkántálhatunk és elénekelhetünk. E különleges cél teszi kiemelkedővé szerepüket a Hang Alkímija ként is ismert Szent Gyógyító Hang Templomának fejlődésében. Épp ilyen templomok álltak valaha az ősi Atlantiszon és Egyiptomban. Falaik között a lélek hangjegyei csendültek fel a szív tudásának és könyörületének húrjain, hogy nagyszerű harmóniát árasszanak az emberekre.
Az energiák közvetlen összeköttetésben voltak a Forrással és a Feljegyzések Csarnokával, az Akasával, ahol az emberek isteni eredetükről tanulhattak. Atlantisz végnapjaiban Thot, a tudós pap az arkangyalok segítségével elvitte az Ametiszt Kristálykoponyát Gízába, a Szfinxhez. Mind a mai napig tizenegy kristálykoponya rejtőzik a föld ismeretlen pontjain, kivéve a tizenkettediket, amelyet Belíz esőerdeiben találtak a XX. század elején. Atlantisz angyalai tőlünk sem kívánnak mást, mint hogy szívől jövő szeretet vezérelje tetteinket, és hogy az alkímia ajándékát transzmutációs gyógyításra, a prána segítette felemelkedésre és szellemi feltöltődésre használjuk. Így tükrözhetjük vissza az angyali szeretetet. Mivel az itáliai reneszánsz művészei az angyalokat szárnyas emberekként ábrázolták, akik trombitát fújnak, és teli torokból zengik dicshimnuszukat az úrnak, mi is elfogadtuk és hozzászoktunk, hogy ilyennek gondoljuk őket. Én ezzel szemben a tizenkét arkangyalt mindig is gömbként gondolom el, hiszen ők közvetlenül a Forrásból eredő tiszta fényből vannak.
A hang, a színek és a kristályok rezgésének köszönhetően Atlantisz népe hosszú időn keresztül jólétben élte mindennapjait. Az angyalok sugalmazása szerint Atlantisz aranykorában az emberi élet több ezer évig tartott, ami a hang és fény által táplált 12 szálú DNS-nek volt köszönhető. Civilizációjuk időszámításunk előtt 250000 és 15000 között virágzott. Atlantisz szent számát, amely az ősi numerológia szerint a szellemi tisztasághoz vezető ösvény kódját rejti, ez a 44 jóskártya (orákulum) testesíti meg. Fennállása alatt az arkangyalok szeretve szolgálták Atlantisz tizenkét közösségét. Nagyszerűségükhöz nagyban hozzájárult a tizenkét kristálykoponya, amelyeket tizenkét templomukban rejtve őriztek. Templomaik a települések központjában álltak, s így a kristálykoponyák felerősíthették az intergalaktikus energiákat, amelyek az angyali bizonyosságon keresztül áramlottak. Meghatározott bolygóciklusok alkalmával az arkangyalok az Atlasz-hegységben emelkedő Poszeidon-templomban gyülekeztek, és az ott őrzött Ametiszt Kristálykoponya (a tizenharmadik kristálykoponya) segítségével sugározták szét az Arkangyalok Királyságából, vagyis a hetedik dimenzióból eredő, földöntúli energiát.
Meghatározott bolygóciklusok alkalmával az arkangyalok az Atlasz-hegységben emelkedő Poszeidon-templomban gyülekeztek, és az ott őrzött Ametiszt Kristálykoponya (a tizenharmadik kristálykoponya) segítségével sugározták szét az Arkangyalok Királyságából, vagyis a hetedik dimenzióból eredő, földöntúli energiát. Az energiák közvetlen összeköttetésben voltak a Forrással és a Feljegyzések Csarnokával, az Akasával, ahol az emberek isteni eredetükről tanulhattak. Atlantisz végnapjaiban Thot, a tudós pap az arkangyalok segítségével elvitte az Ametiszt Kristálykoponyát Gízába, a Szfinxhez. Mind a mai napig tizenegy kristálykoponya rejtőzik a föld ismeretlen pontjain, kivéve a tizenkettediket, amelyet Belíz esőerdeiben találtak a XX. század elején. Atlantisz angyalai tőlünk sem kívánnak mást, mint hogy szívől jövő szeretet vezérelje tetteinket, és hogy az alkímia ajándékát transzmutációs gyógyításra, a prána segítette felemelkedésre és szellemi feltöltődésre használjuk. Így tükrözhetjük vissza az angyali szeretetet.
"Először az 1987-es Harmonikus Együttállás alkalmával találkozhattam Atlantisz tizenkét arkangyalával. Azóta számos csodát ismerhettem meg kegyelmük, igazságuk és bölcsességük által. A tőlük kapott tanítások formálták olyanná tudatomat, hogy képes legyen közvetítő csatornát alkotni a világmindenség méhéből eredő Nagyszerű Hang energiája számára. E kapcsolatot hangjuk (Sona) és dicsőségük (Doxa) által az angyalok teremtik meg. Feladatuk, hogy inspiráljanak és felemeljenek bennünket, hogy előcsalogassák belőlünk az Isteni Dalt, amelyet elkántálhatunk és elénekelhetünk. E különleges cél teszi kiemelkedővé szerepüket a Hang Alkímija ként is ismert Szent Gyógyító Hang Templomának fejlődésében. Épp ilyen templomok álltak valaha az ősi Atlantiszon és Egyiptomban. Falaik között a lélek hangjegyei csendültek fel a szív tudásának és könyörületének húrjain, hogy nagyszerű harmóniát árasszanak az emberekre. A hang és annak megszámlálhatatlan rezgés kristályból szétszóródó fényként juttatnak bennünket közelebb a legnagyobb jutalomhoz: az Istennel való kapcsolathoz.
ANGYALTAROT KÁRTYA Doreen Virtue 4 990 Ft 2 800 Ft ANGYALI SZÁMOK A számsorértelmezés könnyű út ahhoz, hogy angyali üzeneteket kapjunk, mert a világon mindenféle számokba botlunk. Ha találkozol egy számsorral különösen,... 2 490 Ft Angyali számok Mit üzennek az angyalok az életünkben előforduló számok által? Angyali számok Szerző nincs megadva kártyacsomag Napi útmutatás az angyalodtól jóskártya 44 lapos kártyacsomag útmutató könyvvel