Hirtelen kimozdította egy erős hang a fantáziálásból... csöngettek. Mérgelődött, hogy ki lehet az ilyen későn. Gyorsan megtörölközött, és felkapta kedvenc piros bugyiját és melltartóját, aztán ajtót nyitott. Emma volt az, még annó a Ricsinél maradt az egyik matek könyve, azért jött, hogy elkérje, ha itt hagyta volna a fiú. Tildának felcsillantak a szemei, amikor meglátta, szóhoz sem jutott. Emmának is furcsa érzései keletkeztek, amikor meglátta vizes hajjal, fehérneműben... főleg, hogy a nagy sietségben Tilda bal mellbimbója teljesen kibuggyant a melltartóból. A kislány zavarba jött, tetszett neki a látvány, mindig is nagyobb melleket szeretett volna. Zavartan elmondta, hogy miért jött, majd Tilda behívta a lakásba. Bement és a könyv után nézett. Ahogy megfordult Emma tekintete egyből a formás, nagy fenekére tévedt. Nagyon tetszett neki ahogy riszálta, de elterelte a gondolatait, gondolván, hogy ez nem helyes. A könyv nem lett meg... Tilda Emmát üdítővel, majd megkérdezte, hogy nagyon ki van-e még borulva a Ricsi miatt.
Emma mondta, hogy igen, eléggé, de már azért jobban van. Ekkor Tilda észrevette, kikandikáló mellét, elnézést kért, majd eligazította a melltartóját, aztán odaszólt, hogy nyugodtan mondhattad volna, h kilóg a cicim. Emma teljesen elvörösödött, a szíve a torkában lüktetett, majd számára is teljesen váratlanul azt mondta, h őt nem zavarja, sőt kifejezetten tetszik neki, és sajnálja, hogy az övé nem ilyen szép nagy. Erre Tilda elmosolyodott, és mondta, hogy azért ez sem annyira jó, mert pl futásnál, nagyon himbálóznak, és nehezek is. Emma nem tudta levenni a szemeit a csodás idomokról, majd remegő hangon megkérte, hogy had foghassa meg. Tilda szemében égett a tűz, majd kéjesen mondta, h hát persze, hiszen barátnők vagyunk, majd lassan, látványosan megszabadult a melltartótól. Emma óvatosan megtapintotta, felmérte, majd elkezdte simogatni Tilda hatalmas melleit, mire ő libabőrős lett, bimbói megkeményedtek, bugyiján egyre erőteljesebb folt lett látható. Emma is észrevette a reakciót. Az ő puncija is teljesen benedvesedett.