Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Figyelj, csumi-csumi! Drága tesókám én megkeverem, mint a kártyát, Jaj, jaj, jaj, jaj Megbocsájtom én minden bűnödet!
Finoman szólva is rendhagyó módon hívja fel a figyelmet a Gyógyulj Velünk Egyesület a hólyagrák legfontosabb tünetére, ami nem más, mint a véres vizelet. Véres vizelettel tuningolt "itt a piros, hol a piros" játék mutatja be hólyagrák legfontosabb tünetét. A kampány kreatívjait és teljes kivitelezését a DeepInsight ügynökség végezte. A Gyógyulj Velünk Egyesület "Véres vizelet, cselekedj! " címmel indított kampányával a hólyagrák veszélyeire és legfontosabb tünetére, a véres vizeletre kívánja felhívni a figyelmet. A kampány egyik legérdekesebb eleme az a morbiditás határát súroló internetes játék, melynek alapja a klasszikus "itt a piros, hol a piros", csak itt a kártyák vagy gyufásdobozok helyett WC ülőkék alatt rejtőző véres vizelet útját kell követni, majd a keverést követően megtippelni a helyét. A játék igazán nem könnyű, játékos legyen a talpán, aki az 5 keverésből mindannyiszor eltalálja a vörös vizeletet rejtő fajanszot. Ugyan a hólyagrák elleni nemzetközi küzdelem hónapjának a májust jelölték ki, a betegszervezet egész évben fontosnak tartja a figyelemfelhívást, ezért invitál továbbra is minél többeket a játék kipróbálására.
A játékvezető sárga lappal szankcionálta az esetet, de Jong pedig a kártya színét látva minden bizonnyal elmondott három "Miatyánkat". A döntőt végül Iniesta 116. percben szerzett góljával a spanyol válogatott nyerte 1-0-ra, a mérkőzés játékvezetője, Howard Webb pedig később elismerte, hogy nem volt teljes rálátása a brutális belépőre. Herald Schumacher (Németország) – A buldózer A listán található legrégebbi esethez az 1982-es spanyolországi világbajnokságig kell visszamenni az időben. Az NSZK-Franciaország elődöntő minden idők egyik legemlékezetesebb összecsapásaként vonult be a futball történelembe, ám erről nem csak a mérkőzésen született 6 gól tehetett. A találkozón Michel Platini indításából Patrick Battison indult meg ziccerben, Herald Schumacher pedig azzal a céllal rontott ki kapujából, hogy előbb érje el a labdát, mint a támadó. Végül a francia játékos volt gyorsabb és el is pöckölte a hálóőr mellett a labdát, viszont amit ezután kapott, azt nem tette zsebre. A lendületből érkező német felugrott és csípőjével telibe találta ellenfele fejét, aki ájultan rogyott a földre.
1/6 doracell válasza: Attól tartok ez nem egy nemzetközi játék, de egy turistáknak írt tájékoztató füzetben egyszer olvastam erről leírást, ott úgy írták, hogy 'Where's the red bean? ' 2013. ápr. 16. 16:56 Hasznos számodra ez a válasz? 2/6 anonim válasza: 92% shell game neven ismerem en, de hivjak meg mashogy is [link] 2013. 17:08 Hasznos számodra ez a válasz? 3/6 doracell válasza: 2013. 17:11 Hasznos számodra ez a válasz? 4/6 A kérdező kommentje: 5/6 anonim válasza: olyan nemzetkozi "jatek" ez, hogy Vegasban a szemem elott vesztett 600 dollart egy kinai turista. 2013. 18:59 Hasznos számodra ez a válasz? 6/6 anonim válasza: Az "Itt a piros hol a piros? " nevü játékot angolul "Three-card Monte", "Find the lady" és "Three card trick" néven a legismertebb. 2017. nov. 5. 07:07 Hasznos számodra ez a válasz? Kapcsolódó kérdések: Minden jog fenntartva © 2020, GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Az ütközés következtében a francia támadó elvesztette két fogát és megrepedt a csigolyája, így azonnal kórházba szállították. A játékvezetőt nem hatotta meg a rommá zúzott futballista látványa, nemhogy piros lapot, de még szabadrúgást sem adott az esetre, így a gyilkossági kísérlet után – mivel Battison lövése mellé ment – Schumacher hozhatta újra játékba a labdát. A találkozó 3-3-as döntetlennel végződött, a tizenegyes párbajt pedig a német válogatott nyerte és bemenetelt a döntőbe, ahol viszont Olaszország ellen meg kellett elégednie a második hellyel. Az elődöntőt követően a hálóőrön szemernyi bűntudatot sem lehetett felfedezni, de azért "gálánsan" felajánlotta, hogy ha Battison szeretné, akkor kifizeti a fogorvosi költségeit… Herald révén vált először híressé a Schumacher név a sport világában, de azóta szerencsére egy másik család szebb csengést adott neki. Fotó: Related Items